A Fed 10 milliárd dollárral csökkenti a kötvényvásárlási programját

Vágólapra másolva!
Így havi 35 milliárd dollárt pumpálnak a gazdaságba.
Vágólapra másolva!

Az amerikai jegybankrendszer (Fed) újabb 10 milliárd dollárral, havi 35 milliárd dollárra csökkenti gazdaságösztönző célú eszközvásárlási programját – jelentette be az intézmény monetáris döntéshozó testülete szerdán, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) véget ért szokásos kétnapos tanácskozása után. A testület a márciusi 2,8-3 százalékos növekedési előrejelzéshez képest 2,1-2,3 százalékra mérsékelte a GDP 2014-es növekedésére vonatkozó prognózisát, ami közelebb áll az IMF és a Világbank jóslatához.

Janet Yellen, a Fed elnöke közölte, hogy a Fed még azt követően is huzamosabb ideig 0 százalék körül kívánja tartani a kamatlábat, ha majd befejezi a kötvényvásárlási programját. A Fed amerikai állampapírt és jelzálogkötvényeket vásárol, hogy alacsonyan tartsa a hosszú lejáratú jelzálogkamatokat, és ezzel közvetve élénkítse a gazdaságot.

A mennyiségi enyhítésnek nevezett program 2012 szeptemberében megkezdett harmadik körében a Fed eredetileg összesen havi 85 milliárd dollár értékben vásárolt hosszú lejáratú értékpapírokat. A keretösszeg leépítését decemberben kezdték meg, azóta minden FOMC-ülésen 10-10 milliárd dollárral csökkentették.

Yellen kijelentette, hogy az amerikai gazdaság haladást ért el, de rámutatott, hogy a 6,3 százalékos munkanélküliségi ráta még mindig magas. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az infláció a 2 százalékos iránycél felé halad. A befektetők elsősorban arra voltak kíváncsiak, a Fed tesz-e utalást arra, hogy 2015-ben nagyjából mikorra várható a kamatemelési ciklus kezdete.

A Fed 2012 decemberében meghirdette, hogy addig marad zéró érték közelében az amerikai alapkamat, amíg a 12 havi infláció nem gyorsul 2,5 százalék fölé, és amíg a munkanélküliség nem csökken 6,5 százalékra. A munkanélküliség májusban elérte ezt a célszámot – 6,3 százalékra süllyedt –, de az éves infláció, noha áprilisban fölgyorsult, még alig haladja meg a 2 százalékot.