Már húszmillió autót hívott vissza a GM

Vágólapra másolva!
Újabb három millió autó visszahívását jelentette be a General Motors hétfőn, ezzel pedig idén már nagyjából 20 millió darab visszahívott kocsinál jár.
Vágólapra másolva!
  • A cég 3,36 millió darab autóját rendeli vissza a gyújtáskapcsoló hibája miatt, ez pedig ahhoz hasonló, ami korábban 13 ember haláláért volt felelős, írja a Reuters.
  • A GM ezzel idén már 44 darab visszahívást hajtott végre, ami nagyjából 20 millió darab autót érint Észak-Amerikában. ez pedig több mint az USA-ban egy év alatt értékesített személyautók száma összesen.
  • A GM egyébként ezzel együtt a mostani második negyedévre700 millió dollárra emelte a visszahívásokhoz kapcsolódó költségeinek nagyságát (korábban 400 millióval számolt), míg összesen idén már 2 milliárd dollárt tesznek ki ezek a kiadások.
  • Viszont úgy tűnik a folyamatos visszahívások egyelőre nem érhetőek tetten a GM autók iránti keresletben, ugyanis most májusban 2008 augusztusa óta nem látott szintre emelkedett az eladott autók száma. Éves alapon 12,6 százalékkal nőtt az értékesített kocsik száma.
  • Az újabb bejelentés már meg sem rezegteti a részvényárfolyamot, piacnyitás előtt minimális pluszban időzik a részvény.

Korábban a GM visszahívásairól az Investoron: