Nem tervez felvásárlást a Deutsche Telekom

Vágólapra másolva!
A Deutsche Telekom igazgatósági tagja, Claudia Nemat nyilatkozott a Reutersnek, amelyben kiemelte, hogy a következő 12 hónap során nem tervez Kelet-Európában akvizíciót a Deutsche Telekom. Az elmúlt hetekben, hónapokban többször is emiatt tudott jól teljesíteni a Magyar Telekom részvénye.
Vágólapra másolva!
  • A Deutsche Telekom igazgatósági tagja, Claudia Nemat egy varsói konferencián azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a következő 12 hónap során nem tervez akvizíciót Kelet-Európában a társaság.
  • A Deutsche Telekom nemrég vásárolta meg a GTS Central Europe-ot, amit először be szeretnének megfelelően integrálni a cégcsoportba.
  • Az utóbbi hetekben, hónapokban többször is felmerült, hogy akár a Magyar Telekom is felvásárlási célpont lehet, ugyanakkor a mostani nyilatkozat ezt cáfolhatja. A Deutsche Telekom markát elég nagy pénz ütné, ha sikerülne eladni a T-Mobile US-ben lévő pakkját, amit akár akvizícióra is használhatna.
  • A hír megjelenése után 330 forint alá is benézett a Magyar Telekom.

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.