Vágólapra másolva!
Az európai tőzsdék óvatos emelkedése ellenére kisebb mínuszok uralkodnak a hazai tőzsdén. A főbb papírok közül egyik sincs formában, és a forint is visszafordult a kezdeti erősödés után.
Vágólapra másolva!
  • Az európai piacok minimális emelkedése ellenére a BUX 0,4 százalékos mínuszban mozog dél körül, amivel a sereghajtók közé tartozik régiós társai körében.
  • Ennek oka, hogy a főbb papírok közül a Mol, a Magyar Telekom és a Richter is esik, 0,5-0,9 százalékkal. A Mol-t az Egyesült Királyságból kapott kedvező hír sem tudja kihúzni a mínuszokból, míg a telekompapírt a Deutsche Telekom kedélyeket lehűtű nyilatkozata hátráltatja.
  • Az OTP tegnapi záróértéke körül, 0,2 százalékos mínuszban ingadozik, és továbbra sem tud lendületbe jönni, ami több tényezőnek tudható be.
  • Ilyen többek között Varga Mihály ma reggeli nyilatkozata, mely szerint minél gyorsabban meg kellene szüntetni a devizahitelezést az országban. Ezen túl egyre közeledik június 16-a, amikor a Kúria dönt a devizahitelekről jogegységi formában, ami fokozza a bizonytalanságot a részvény piacán. Továbbá az utóbbi hetekben nagy menetelést mutatott be az OTP, amit most korrigál.
  • A forint visszafordult a kezdeti emelkedés után, és újra gyengülni kezdett, ami után 306 fölé ugrott az euróval szembeni árfolyama. A dollár/forint jegyzése 226,4-nél, a svájci franké 251,4-nél található.
  • Az európai tőzsdéken továbbra sincs nagy mozgás, a főbb részvényindexek minimálisan tegnapi záróértékeik fölött mozognak. Ezzel a tegnapi esések kisebb korrekciója kezdődött meg, és a német DAX ismét közeledik a 10 ezer pontos szintjéhez.
  • A jó kedvet segíthetné a vártnál jobb makroadat az eurózónából, mely szerint 1,4 százalékkal bővült az ipari kibocsátás az eurózónában áprilisban éves alapon (várt: 0,9%).
  • Amerikában sem várható nagy mozgás, a határidős indexek szerint 0,1 százalék körüli pluszban indulhat majd a kereskedés. Ebben az is szerepet játszik, hogy a befektetők inkább kivárhatnak a délutáni makroadatok előtt.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu