Kiegyezett a versenyhivatallal a Mol

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta a Mol Nyrt. kötelezettség-vállalásait a gázolaj nagykereskedelmi listaárainak megállapítására vonatkozóan, így lezárult az erőfölénnyel való visszaélés miatt még 2010-ben indult eljárás - jelentette be a GVH Versenytanácsa. A hivatal 150 milliós eljárási bírságot is kiszabott a Molra.
Vágólapra másolva!

A vállalásnak megfelelően a gázolaj nagykereskedelmi listaárainak változásai 2014-ben és az azt követő négy évben a Platts jegyzésárakat szorosabban fogják követni, azoktól éves átlagban maximum plusz-mínusz 1 százalékkal térhetnek el.

Bara Zoltán, a GVH Versenytanácsának tagja elmondta, hogy az eljárási bírságot azért szabta ki a GVH, mert a Mol mintegy másfél évvel a vizsgálat megindítása után tette csak egyértelművé a hivatal számára a listaárazásának gyakorlatát, vagyis hogy a tényleges listaárak eltérhetnek a tőzsdei jegyzésáron alapuló számított listaártól. Hozzátette, egyebek közt ez volt az egyik oka az eljárás elhúzódásának.

A bírságot az eljárás közben, még 2012-ben szabta ki a GVH és azt a Mol már befizette.

A Mol árképzését egyébként nem találta jogsértőnek a GVH, és elegendőnek tartotta a vállalat kötelezettségvállalásának elfogadását, amely a versenytanács álláspontja szerint hatékony jogi eszköz a versenyprobléma kezelésére.