Megfelelően bővül az amerikai foglalkoztatottság

Vágólapra másolva!
A várt 215 ezer fő helyett 217 ezer fővel bővült a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az USA-ban májusban. A munkanélküliségi ráta pedig 6,3 százalékon stagnált a hónap során.
Vágólapra másolva!
  • Májusban 217 ezer fővel bővült a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban májusban. Ez kisebb lassulásnak felelt meg az áprilisi adathoz képest, mivel akkor 282 ezres bővülésről számolt be a munkaügyi hivatal.
Forrás: Investor.hu

  • A szerdai pocsék ADP-adat után azt lehetett sejteni, hogy a mai NFP-statisztika is csalódást okoz majd. Ehhez képest a vártnak nagyjából megfelelő mértékű bővülés kellemes meglepetésként szolgálhatott.
  • Ezen túl a májusi munkanélküliségi ráta is napvilágot látott, mely 6,3 százalékon stagnált a hónap során. Ez szintén meglepte a piacot, mivel a szakértők arra számítottak, hogy a ráta 6,4 százalékra emelkedik. Az utóbbi két hónap előtt legutóbb 2008 szeptemberében volt ilyen alacsony a munkanélküliség az Egyesült Államokban.
Forrás: Investor.hu

  • A munkaerőpiac az egyre erősebb amerikai gazdaságnak köszönheti a többéves mélyponton lévő munkanélküliséget, és a megfelelő ütemben bővülő foglalkoztatottságot. Szakértők szerint a kedvező folyamatok kitarthatnak a következő hónapokban is, ahogy az USA fellendülése tovább folytatódik.
  • A dollár nagy gyengüléssel reagált a fontos adatokra, és az euróval szembeni árfolyama 1,367-ig szaladt fel az euróval szemben. Az euró ezzel még tovább távolodott négyhónapos mélypontjától, ahova a tegnapi EKB-döntést követően került.
Forrás: Investor.hu