Bepöröghetnek a technológiai óriások

Vágólapra másolva!
Technikai szemszögből az amerikai technológiai szektor egyes szereplőinek a grafikonjai kedvező képet mutatnak. Ha az árfolyammozgások további megerősítéseket adnak, akkor az elkövetkezendő napokban ideális beszállási pontokat találhatunk.
Vágólapra másolva!

Xerox Corp.: Folytathatja az erősödését

Mióta a Xerox az év elején a visszaesést követően felpattant a 10 dolláros szintekről, folyamatosan tör felfelé. Jelenleg ismét a lokális csúcspontok környékén tartózkodik. Erre utoljára február közepén volt példa.

Amennyiben sikerül tovább lendülnie erről a szintrőlés a február óta életben lévő emelkedő csatorna nem esik el, akkor az árfolyam tovább folytathatja az erősödését. Ha az MACD vételi jelzése és az RSI emelkedő mozgása alapján, a papír át tudja törni a csatorna felső szélét, akkor megérintheti a 161,8 százalékos Fibonacci-szint által jelzett 13,8 dolláros árat is. Ennek a szintnek az elérése előtt a 127,2 százalékos Fibonacci-szintet és a csatornából számolható célár szintet kell leküzdenie.

Ha a papír lefordulna erről a szintről, akkor a csatorna alsó széle jelentheti az első támasz szintet. Későbbi támaszként az 50 napos, és a 200 napos mozgóátlagok szolgálhatnak.

Xerox Corp. napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Fidelity National Information Services Inc.: Tartja az emelkedő trendvonal

A papír egy március óta tartó ékelődésből tört ki május elején. A kitörést követően az 50 napos mozgóátlagot is sikerrel küzdötte le, de az 55 dolláros ellenálláson már nem tudott túljutnia.

Ha az emelkedő trendvonal mentén tovább tudna erősödni, amit az MACD vételi jelzése is megerősít, akkor a 127,2 százalékos Fibonacci-szint által jelölt 58,8 dolláros szintet is megérintheti az árfolyam. Az emelkedés során az 55 dolláros, illetve a 56,7 dolláros ellenállásoknál akadhat el a papír.

Abban az esetben, ha a támaszként szolgáló emelkedő trendvonal és a szorosan mellette húzódó 50 napos mozgóátlag elesik, akkor az 52 dolláros szint vagy a 200 napos mozgóátlag állíthatják meg az árfolyam esését.

Fidelity National Information Information Services Inc. napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Mik azok a mozgóátlagok?
A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben csak késve reagál.
Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik.
A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük.
Mi az az MACD?
Az angol Moving Average Convergence Divergence szó kezdőbetűből áll az MACD. Az indikátor a leggyakoribb trendkövető indikátor. Két különböző időtávú mozgóátlagból áll az MACD. Vételi jelzést akkor kapunk, ha a gyorsabb mozgóátlag alulról metszi a lassabbat. Eladási szignált pedig akkor, ha a gyorsabb mozgóátlag beesik a lassabb alá. A grafikonon egy középvonal is látható, ami alatt a vételi jelzés markánsabb, felette pedig az eladási.
Mi az RSI?
Az RSI az angol Relative Strenght Index rövidítése, mely az adott instrumentum relatív erejét mutatja. Az indikátor értéke 0 és 100 között ingadozik. Az RSI kiszámolásának módja: 100-(100/(1+E/CS)), ahol az E azoknak a záróáraknak az átlaga, melyek az előző "n" napon emelkedtek, míg a CS azoknak a záróáraknak az összege, amelyek az előző "n" napon csökkentek.
Túladott egy instrumentum akkor, ha 30 alatti az RSI értéke, és túlvett, ha 70 fölött mozog. Vételi vagy eladási jelzést akkor kapunk, ha a túladott vagy a túlvett zónából kilép az indikátor.
Az RSI indikátor esetében gyakran vizsgálják a technikai elemzők, hogy az árfolyammal együtt mozog-e, vagy más utakon jár. Ha az árfolyam új lokális csúcsot ér el, de az indikátor a korábbi lokális csúcstól alacsonyabb szinten ér el csúcsot, akkor divergenciáról beszélünk, ami sokszor trendfordító szokott lenni.