Vágólapra másolva!
Nem nagyon mozdulnak a piacok nyitást követően, a befektetők a délutáni EKB kamatdöntő ülése előtt kivárnak. Itthon a Mol és az OTP is felfelé vette az irányt, vagyis a BUX pluszban áll.
Vágólapra másolva!
  • A Mol fél százalékos plusszal vágott neki a csütörtöki kereskedésnek (12 985 forint), míg az OTP árfolyama a kezdeti kisebb mínuszokat már le is cseréltek kisebb emelkedésre (+0,2%, 4761 forint).
  • A másik két nagypapír közül a Magyar Telekom stagnál (335 forint), míg a Richter 0,5 százalékkal felfelé vette az irányt (4020 forint).
  • Megerősítette az mBanku az OTP-re vonatkozó 4618 forintos célárát, és a hozzá tartozó semleges ajánlást. A tegnapi záróárhoz képest nagyjából 3 százalékkal alacsonyabb a mostani célár.
  • A magyar ipari termelési adat (naptári hatástól tisztított) igen jól sikerült, 10,1 százalékos bővülést mutatott éves alapon, a várt 7 százalék helyett.
  • 3,1 százalékkal nőtt a gyáripari megrendelések száma májusban Németországban, miközben az elemzők csak 1,4 százalékos bővülésre számítottak. Az adat annak függvényében is kedvező, hogy áprilisban még 2,8 százalékos volt a visszaesés.
  • A nyugat-európai tőzsdék minimális mínuszban tartózkodnak az EKB délutáni kamatdöntése előtt. Az olasz parkett az egyedüli kivétel, amely 0,1 százalékos pluszra képes a vezető börzék közül.