Eséssel nyitott a BUX

Vágólapra másolva!
Nem kezdett jól a magyar tőzsde, az OTP 1,7 százalékos mínuszban nyitott, miközben csak a Mol képes emelkedésre.
Vágólapra másolva!
  • Ezzel együtt már a Mol is 13 000 forint alatt jár, míg az OTP 4 700 forintig csúszott vissza. A Richter szintén 4000 közelébe esett vissza, bár itt az osztalék miatt alapvetően nem beszélhetünk visszaesésrő (ma került le a 47 forintos osztalék).
  • A BUX ennek megfelelően 0,4 százalékos mínuszba csúszott vissza.
  • A makroadatok ma reggel nem okoztak nagy meglepetést, a GDP éves növekedési üteme maradt 3,5 százalék az első negyedévben, míg a kiskereskedelmi forgalom 6,6 százalékkal nőtt (várt: 7,6 százalék).
  • Heti csúcsán van ma reggel az EURHUF árfolyama, amely most 305,6 körül mozog. Úgy fest, a két napja indult gyengülő tendencia folytatódhat, ráadásul az EURHUF egy csökkenő trendvonalat is sikeresen áttört.

Eközben Európában

  • Ma is gyengén teljesítenek a főbb európai indexek a nyitáskor, 0,2-0,4 százalékos eséseket lehet látni, ezzel pedig a gyenge nemzetközi hangulat folytatódik a hét közepén is.
  • Ismét gyengült az euró a dollárral szemben, a tegnapi 1,363 közeli szintekről 1,361-ig csúsztak le a jegyzések. Változatlanul a csütörtöki EKB kamatdöntés, illetve monetáris politikai bejelentések, és az arra vonatkozó spekulációk mozgathatják meg a devizaárfolyamot a következő napokban.
  • 1,8 százalékot esett tegnap a Davide Campari-Milano árfolyama, miután a Goldman Sachs a korábbi semleges helyett már eladásra javasolja az italgyártó részvényeit.
  • 3,8 százalékkal esett vissza az első negyedévben a Tesco legalább egy éve nyitva lévő üzleteinek forgalma az Egyesült Királyságban, a forgalmi adó, illetve üzemanyag hatás kiszűrése mellett. Európában ugyanakkor a várt 0,6 százalék helyett 1 százalékos volt a visszaesés, miután a kontinens fogyasztási szokásai, és a gyenge infláció negatív hatással van a kiskereskedelmi szektorra.