Vágólapra másolva!
Egyre jobb állapotban van a világgazdaság Nouriel Roubini szerint, aki ma reggel a HVCA konferencia keretében Budapesten tartott előadást. A szakértő szerint az eurózónával kapcsolatos kockázatok csökkentek az utóbbi időben, de az amerikai költségvetéssel, és a japán adóssággal kapcsolatos félelmek is enyhültek.
Vágólapra másolva!

Ezzel együtt maradtak még jelentős kockázatok a világgazdaságban:

  • Kína (A fogyasztás (GDP 35 százaléka) elmarad a megtakarítások (50 százalék) szintjétől, a növekedési ütem nem fenntartható, nagy az esély a hard landingre.)
  • Fed (Tùl drasztikus/tùl enyhe változtatás a monetáris politikában. Infláciôs kockázat nincs, de bármikor kialakulhat a jövőben.)
  • Eurózóna (Társadalmi-gazdasági-pénzügyi problémák sora, továbbra is magas munkanélküliség.)
  • Fejlődő piacok (A kínai teljesítmény jelentős hatással lehet rájuk, a nyersanyag szuperciklus vége pedig szintén kockázatot rejt.)
  • A régióval kapcsolatban kiemelte még Roubini hogy a fundamentumok egyre erősebbek, valamint a fejlődő piacokhoz képest ellenállóbb a régió a piaci mozgásoknak.
  • Magyarország ugyanakkor a térséghez képest nagyobb kitettséggel bír a kockázatosabb térségek felé, így régiós társaihoz képest sebezhetőbb.
  • Ezzel együtt is a térségben további strukturális reformokra lesz szükség