Vágólapra másolva!
Remek formában vannak a magyar részvények ma is, melynek köszönhetően a BUX is nagy emelkedésre képes. Európában szintén a pluszok dominálnak a vártnál gyengébb feldolgozóipari makroadatok ellenére, az euró pedig háromhavi mélypontra esett a dollárral szemben. 
Vágólapra másolva!
  • Tart a vételi kedv dominanciája a hazai tőzsdén, a BUX már 1,1 százalékot erősödött, amivel messze felülteljesíti régiós társait.
  • A blue-chipek kivétel nélkül remekelnek, a legjobb formában a Magyar Telekom van, mely másfél százalékot ugrott. Az OTP 0,8 százalékot ugrott, amivel már tavaly júliusi szinteken mozog. A Mol 1 százalékot, a Richter 0,9 százalékot emelkedett.
  • A forint kisebb gyengülésnek indult, és 303-ig tért vissza az euró ellenében. A dollár/forint jegyzése 222,7-nél, a svájci franké 248-nál található.
  • Az európai tőzsdéken is jó hangulat uralkodik, a főbb részvényindexek 0,1-0,6 százalékos pluszban mozognak. A német DAX ma új történelmi csúcsot ütött, és egyre közelebb kerül a 10 ezer pontos lélektani szinthez. Amerikában nem várható nagy mozgás, a pénteki záróértékek közelében indulhat a kereskedés, így az S&P 500 újabb csúcsdöntésére is várni kell valószínűleg.
  • Az eurózóna feldolgozóipari aktivitása a vártnál nagyobb mértékben lassult a Markit adatai szerint. A Markit erre vonatkozó indexe igyanus 52,2 pontra esett vissza májusban (várt: 52,5 pont) az áprilisi 53,4 pontról. Ez féléves mélypontnak felelt meg. Ez elsősorban a két húzóország, Németország és Franciaország feldolgozóiparának lassulásának tudható be, ahol szintén visszaesést mutatott az index.
  • Az adatok után folytatja gyengülését az euró, mely már 1,36 alatt, három havi mélypontjánál található a dollárral szemben. Az euró piacára a csütörtöki EKB-kamatdöntés hozhat nagy mozgásokat, mivel kiderül, hogy valóban tovább lazít-e monetáris politikáján a jegybank, ahogy azt sokan valószínűsítik.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu