Megsínyli az ukrán krízist az OTP

Vágólapra másolva!
Eladásra vágta vissza az OTP részvényére megfogalmazott ajánlását a Renaissance Capital elemzője a korábbi tartásról.
Vágólapra másolva!
  • Az ajánlás rontásával a szakértő legfrissebb elemzésében 3700 forintos célárat határozott meg a bankpapírra az eddigi 4080 forinttal szemben. Előbbi mintegy 13 százalékkal múlja alul a keddi záróárat.
  • Az elemző elsősorban az ukrán és orosz egység várható teljesítményével indokolta lépését, véleménye szerint ugyanis idén mindkét operáció veszteséges lehet. Ráadásul a magyar működésben is több egyszeri kockázattal számol, ezért a közeljövőben nem is vár fordulatot a szakértő.
  • A RenCap várakozása egyébként 2014-et tekintve igen pesszimistának számít a eredmény terén ugyanis 30 százalékkal múlja alul a konszenzust, igaz 2015-re már csak 4 százalékkal alacsonyabb a várakozása.
  • Eközben az OTP-t követő elemzők által meghatározott célárakból adódó konszenzus 4680 forintra értékeli a bankpapírt, ami 10 százalékkal haladja meg a piaci árat.
Forrás: Investor.hu