Itt a Nokia új vezére, szárnyal az árfolyam

Vágólapra másolva!
7 százalékos pluszban ma reggel a Nokia árfolyama, miután végre megvan az új vezérigazgató, és a negyedéves eredményeket is közzé tette a vállalat. De vajon merre a tart a cég, és mihez kezdenek a Microsofttól kapott pénzzel?
Vágólapra másolva!

Suri színre lép

A legfontosabb hír (legalábbis a hosszú távú teljesítmény szempontjából), hogy a Nokia megtalálta az új vezérigazgatót, aki végül Rajeev Suri lett. A név elsőre kicsit furcsán hangzik, talán Satya Nadella bejelentéséhez fogható mosolyt csalhat sokak arcára (egyébként mindketten indiaiak), a valóságban egy rendkívül tapasztalt, és sok éve a Nokiánál lévő vezetőről van szó.

Suri közel 20 éve a finn vállalatnál dolgozik, és a hálózati üzletág vezetője 2009 óta. Az a Nokia tehát, ami a jövőben is lesz, lényegében a hálózati eszközgyártásról lesz majd híres (vagy nem híres, ki tudja...), ehhez pedig úgy gondolom keresve sem találtak volna jobb vezérigazgatót nála.

Persze, egyelőre igen nehéz lenne bármi kézzel fogható, számtani formában megjeleníthető konkrétumot kijelenteni vele kapcsolatban, az viszont elvitathatatlan, hogy a Nokia működését ismeri, illetve azt is tudja, hogyan érjen el nyereséget a divízióval.

Satya Nadella és Rajeev Suri

Némi érdekesség, hogy Rajeev Suri mellett idén egy másik, hatalmasnak számító technológiai céghez, a Microsofthoz is indiai vezető került. Steve Ballmer utódja ugyanis Satya Nadella lett, aki egyébként Surihoz hasonló módon egy stratlégiaváltás kellős közepén találhatja magát. Szintén párhuzam, hogy mindketten a jövőben legfontosabbnak számító üzletágak (vállalati IT a Microsoftnál, hálózati eszközgyártás a Nokiánál) vezetői voltak korábban.

Ha már nyereség

Ha az új vezérigazgatónál járunk, akkor érdemes persze megemlíteni a hálózati eszközgyártás területén nyújtott előző negyedéves teljesítményt is. Ha ugyanis nem számoljuk bele a készülékgyártást (amit az előző hét pénteken végleg el is adott a Nokia), akkor 108 millió eurós nettó nyereséget ért el a vállalat. Tekintve, hogy egy évvel korábban még 98 millió eurós volt a veszteség, ez komoly fegyvertény Suri mellett, ennek örülhetnek is a részvényesek.

Az új Nokia egyébként három divízióból áll majd össze: A hálózati eszközgyártásból (továbbiakban NSN), a navigációból (HERE), valamint a különböző szabadalmakat licenszelő üzletágból.

Forrás: Nokia, Investor.hu

Annak viszont már kevésbé örülhetnek a befektetők, hogy a készülékgyártás nélkül számított árbevétel csak 2,66 milliárd euró lett, jócskán elmaradva az egy évvel korábbi 2,96 milliárdtól, de még az elemzői várakozásokban szereplő 2,86 milliárdtól is. Elsősorban NSN teljesített rosszul, éves alapon közel 17 százalékkal zsugorodott az árbevétel, amiben az alacsonyabb értékesítési árak, valamint a devizahatás játszotta a főszerepet.

Az NSN ráadásul éves alapon 2012 óta nem tud növekedést felmutatni, ami azért nem egy dinamikusan növekvő üzletágra enged következtetni. Ennek függvényében pedig a befektetők is kíváncsiak voltak rá, vajon mihez kezd a Nokia a Microsofttól kapott 5,44 milliárd euróval.

Mire megy a Microsofttól kapott pénz?

Nos, a Microsofttól kapott pénz igen jelentős része a részvényesekhez kerül, mégpedig az alábbi módokon:

  • 11 centes osztalékot fizet a vállalat a 2013-as üzleti év eredménye után.
  • Emellett 26 centes rendkívüli osztalékot is fizet a Nokia.
  • Így alapvetően 37 centes osztalékot kapnak idén a részvényesek, ami 6,7 százalékos osztalékhozam a jelenlegi árfolyam alapján. (Ez magas!)
  • Ugyanakkor ez 1,4 milliárd eurós kiadás a vállalat számára.
  • Sőt, 2014-ben is jön a 11 centes osztalék, ami 400 millió eurós kiadásnak számíthat.
  • Emellett pedig a 1,25 milliárd eurós saját részvényvásárlási programot hirdet meg a Nokia, ami a következő két évre szól.
  • Összesen tehát durván 3 milliárd eurót juttat a részvényeseknek a finn technológiai cég.

Ha így számolunk, akkor a Microsoft ügyletből durván 2,5 milliárd eurója maradna a Nokiának a növekedés beindítására, kisebb akvizíciókra, felvásárlásokra, amihez nyugodtan hozzáadhatjuk a negyedév végén lévő 1,7 milliárd eurós nettó készpénzállományt. A Nokiának így durva becsléssel 4 milliárd eurónyi nettó készpénze marad a terjeszkedésre.

Forrás: Nokia, Investor.hu

Rajeev Suri egyébként a gyorsjelentés utáni nyilatkozatában ki is emelte, maradt még lehetőség kisebb felvásárlásokra, így a befektetők ezt vélhetően pozitívan fogadták.

Sami Sarkamies, a Nordea Bank elemzője is ezt emelte ki a gyorsjelentést követően, hangsúlyozva, hogy a Nokiának szüksége lenne újabb együttműködési megállapodásokra, akvizíciókra a növekedés beindításához. Legyen szó akár a Juniper Networks-szel (rút kiskacsa) való együttműködésről, vagy egy másik vállalat (pl. Alcatel) felvásárlásáról.

Nagyot ugrott az árfolyam

Összességében tehát a befektetők pozitívan fogadták (7 százalékos plusz) a fejleményeket, az új vezérigazgató lökést adhat a finn társaságnak, miközben a befektetők felé jelentős mennyiségű készpénzt juttat vissza a Nokia. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az NSN divízió árbevétele jelentősen csökken már negyedévek óta, és csak a durva költségcsökkentések miatt tud nyereséges lenni. A növekedés beindítása tehát még várat magára, így a jövőben főleg a Nokia esetleges felvásárlási szándékai hajthatják az árfolyamot.

A Nokia napi grafikonja a Helsinki tőzsdén Forrás: AmiBroker, Investor.hu