Vágólapra másolva!
Nem sikerült a pozitív tartományban tartania az OTP-nek a budapesti tőzsdét, ugyanis a Mol és a Magyar Telekom visszahúzta az indexet. A BUX így kis mínuszban végzett, míg Nyugat-Európában és az USA-ban   emelkedni tudnak a börzék.
Vágólapra másolva!
  • Az OTP végül 1,3 százalékkal emelkedett (4181 forint), és mellette csak a Richter tudott még meríteni a pozitív nemzetközi hangulatból. A gyógyszerpapír 0,7 százalékkal haladt feljebb, és 3840 forinton zárt.
  • A másik két blue-chip viszont nagyobb lejtmenetével visszahúzta a BUX-ot. A Mol két százalékot esett (12 935 forint), míg a Magyar Telekom egy százalékkal csökkent (313 forint).
  • A kispapírok közül a CIG Pannónia ma is nagyot zuhant (-2,7%, 218 forint), ellenben a PannErgy 1,5 százalékkal feljebb került (329 forint).
  • A forint kicsit erősödni tudott a támogató nemzetközi hangulatban, habár hatalmas mozgásról nem beszélhetünk. Az euróval szembeni árfolyam a délelőtti 310 környékéről 309,4-ig ereszkedett le.
  • A nyugat-európai tőzsdéket általánosságban nem nagyon érintette, hogy az USA újabb szankciókat jelentett be Oroszország ellen. 7 orosz kormánytag és 17 Putyinhoz közeli cég ellen vezetnek be megszorításokat.
  • A vezető indexek 0,1-0,8 százalékos pluszban állnak piaczáráshoz közeledve, élen a DAX és a milánói parkett jár.
  • Az USA-ban a telekom és a gyógyszer szektorból érkező felvásárlási hírek hatnak pozitívan a kereskedési hangulatra. A Viagráról ismert Pfizer árfolyama 5 százalékkal ugrott, míg az AstraZeneca 15 százalékkal lőtt ki, azt követően, hogy az amerikai társaság akár többet is fizetne a brit gyógyszergyártóért, mint a korábban ismert 98,7 milliárd dollár.
  • De a lakáspiacról is a vártnál jobb hírek érkeztek, a függőben lévő lakásértékesítések 3,4 százalékkal emelkedtek márciusban, ez pedig kilenc hónapja az első pozitív szignál.
  • Így a Dow Jones 0,7, míg az S&P 500 0,5 százalékkal emelkedik, de a Nasdaq is fölfelé veszi az irányt, köszönhetően elsősorban az Apple 2,7 százalékos pluszának.
  • Ellenben a Bank of America részvényei közel öt százalékkal zuhannak, miután a cég számítási hibák miatt visszavonta korábban bejelentett sajátrészvény vissza vásárlási programját és negyedéves osztalék fizetését.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu