Ennyi osztalékot fizet az OTP

Vágólapra másolva!
Ma tartja az éves rendes közgyűlését az OTP, ahol a részvényesek elfogadták a 64 milliárd forintnyi osztalék kifizetését, papíronként 145 forintot jelent az összeg. De a bank sajtóértesülések szerint nagyobb összeget is tudna fizetni, ha a bizonytalanság lecsökkenne. 
Vágólapra másolva!

13:52 - Szerb és horvát bankok is szóba jöhetnek

Sajtóinformációk szerint ugyankkor nem csak a román, hanem a szerb és a horvát piacon is vizsgálja a felvásárlási lehetőségeket azt OTP, elsősorban a kivonulást tervező bankok esetében.

11:27 - Megszólalt Csányi

  • Ma tartja az éves rendes közgyűlését az OTP, ahol többek között az osztalék fizetéséről is döntöttek.
  • Az OTP 64 milliárd forintnyi osztalékot fizet ki, 145 forintos osztalékot jelent papíronként. Az osztalékhozam 3,5 százalék körüli. Ha a saját részvények számával korrigáljuk az osztalékot, akkor 147 forintot is kaphatnak a befektetők.
  • Sajtóértesülések szerint a bank vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a bank képes lenne nagyobb osztalékot is fizetni 2014-es év után a tavalyihoz képest, ha bizonytalanság csökkenne. Ha nem akvirál bankot a pénzintézet, akkor növekedhet az osztalék Csányi szerint.
  • Csányi Sándor szerint a román piacon is növelheti részesedését a bank felvásárlás révén.
  • Az ukrán kitettségről azt mondta Csányi, hogy nem akkora mint más bankok esetében és megerősítette azt is, hogyha le kellene írni az összes orosz és ukrán kitetettséget, akkor is stabil maradna a bank és magas lenne a tőkemegfelelés.
  • Csányi szerint sok befektető túlértékeli az ukrán kockázatokat.