Dollármilliárdokat költhet akvizícióra a Mol

Vágólapra másolva!
A Molnak jelentős, dollárban számítva akár milliárdos nagyságrendű akvizícióra is lehetősége van – számolt be a mai közgyűlésen Molnár József vezérigazgató.
Vágólapra másolva!
  • A Mol határozott céljai között szerepel, hogy a közép-kelet-európai régión kívül bővítse kitermelési portfólióját. Az Északi-tengeren például tovább kívánja növelni súlyát a cég.
  • Beruházásokra az idén 1,6–1,9 milliárd dollárt szán a Mol, elsősorban a kutatás-kitermelési tevékenységre kíván fókuszálni.
  • Molnár elmondása szerint idén a 96 ezer hordót is elérheti a napi szénhidrogén termelés, melyet jövőre további 10 százalékkal tervez növelni a Mol, így a kitermelés akár napi 105-110 ezer hordóra is emelkedhet.
  • A közgyűlés megszavazta a menedzsment osztalék javaslatát, ami 60 milliárd forint kifizetését irányozza elő. A kifizetés egy részvényre vetítve a becsléseink szerint 588 forintot jelent, ami a tavalyi 462 forintos osztalék után meglehetősen jónak mondható.
  • A vállalat ezen felül elkötelezett a szokásos osztalékfizetési politika folytatásában a következő években is.