Lassul a kínai növekedés

Vágólapra másolva!
Nem sikerültek túl biztatóra a kínai feldolgozóipar áprilisi teljesítményére vonatkozó makroadat. Az HSBC által készített index már negyedik egymást követő hónapban jelzi a feldolgozóipari aktivitás lassulását. 
Vágólapra másolva!
  • Áprilisban a kínai feldolgozóipari index 48,3 pontos értéket mutatott, vagyis még mindig a szegmens lassulását és gyorsulását elválasztó 50-es határ alatt tartózkodik.
  • A rossz hír, hogy egymást követően már negyedik alokalommal kapunk a közvetetten a gazdaság lassulására is utaló jelet, nem csoda talán, hogy az első negyedévben a GDP növekedés a korábbi 7,7 százalékról 7,4 százalékra lassult.
  • Az adatnak van persze egy kedvező olvasata is, hiszen az egy hónappal korábbi 48-as értékről már némi javulás mutatkozik a feldolgozóiparban.
  • A CNBC-nek azt mondják egyes elemzők, hogy Kína esetében sokkal inkább érdemes olyan belső gazdasági teljesítményre figyelni, mint például az ingatlanszektor teljesítménye. Sajnos azonban az aktivitás itt is gyorsan romlik, ami rossz előjel lehet a második negyedéves GDP-re nézve.
  • A legtöbb szakértő szerint Kína képes lesz elkerülni a gazdaság kemény landolását, azonban ez a gazdaság hosszan elnyúló lassulásával fog együtt járni.