A költségstop ellenére 37 milliárdot költött a kormány autókra

Vágólapra másolva!
A 2010-ben meghirdetett költségstop ellenére közel 164 milliárd forintot költöttek el a minisztériumok többek közt autókra, telefonokra, bútorokra.
Vágólapra másolva!

Hiába hirdetett 2010-ben beszerzési stopot Orbán Viktor miniszterelnök az első, 29 pontos akciótervében, a minisztériumok mégis sokmilliárd forintot költöttek el az előző ciklusban - írta a Blikk.

A lap összesítette a kiadásokat, és az jött ki, hogy a minisztériumok közel 164 milliárd forintot költöttek el utazásra, bútorra, autókra, telefonokra, informatikára, külsős szerződésekre. Orbán Viktor az akcióterv meghirdetésekor "teljes telefon-, gépkocsi- és bútorbeszerzés és -csere stopról" beszélt, de később ezt kiegészítették a jutalmakkal és a külsős szerződésekkel is.

A Blikk kimutatása szerint ennek ellenére 37 milliárd forint ment el autókra, 26-26 milliárd tanácsadásra és utazásokra. A leginkább költekező minisztérium a Németh Lászlóné által irányított Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt, amely önmagában 61,5 milliárdot költött el, ebből 15,5 milliárdot autókra, 3,7 milliárdot bútorokra, közel félmilliárdot telefonokra.

A lap megkereste a Miniszterelnökséget, hogy mennyire teljesültek a takarékossági elvárások, de a cikk megjelenéséig nem válaszoltak.