A közmunkások fizetése lehúzta az átlagbért

Vágólapra másolva!
A tavalyi átlaghoz képest csökkent az átlagbér január-februárban, de ez jórészt a téli időszakra 200 ezres tömeggé duzzasztott közmunkások súlyának növekedése okozta. A közfoglalkoztatottak nélküli bruttó átlagbér az egy évvel korábbi szinthez képest 6,4 százalékkal nőtt.
Vágólapra másolva!

Január-februárban a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél az átlagkeresetek 1,3 százalékkal nőttek az egy évvel korábbi szinthez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó, vagyis adózás előtti kereset átlagosan így 226 600 forint volt.

A közfoglalkoztatottakat nem számítva a nemzetgazdaságban átlagosan 6,4 százalékkal nőtt az átlagkereset (mind a bruttó, mind a nettó). Ezen belül a vállalkozásoknál átlagosan 241 200 forint volt az átlagbér, ami 5,4 százalékos emelkedésnek számít. A nonprofit intézményekben pedig átlagosan 223 600 forintot lehetett keresni.

A közszférában pedig 231 800 forint volt a bruttó átlagbér a közfoglalkoztatottakon kívül, ami 9,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A 200 ezer főnyi közmunkás 78 100 forintot kapott, vagyis a téli időszakra felduzzasztott közmunkástömeg jócskán lefelé húzta a nemzetgazdasági átlagbért. Tavaly átlagosan 230 700 forint volt az átlagbér, vagyis a január-februári 226 600 forint ehhez képest alacsonyabb, amit valószínűleg a közmunkások súlyának növekedése okozott.

A családi adókedvezmény nélkül számítva a nettó, vagyis a leadózott átlagkereset 148 400 forint volt. Ezen belül a fizikai dolgozók 100 900, a szellemi alkalmazottak 201 300 forintot kerestek átlagosan.

Februárban a nemzetgazdaságban 2 millió 808 ezer főt alkalmaztak a vállalatok, a nonprofit szervezetek és az állam.