Vágólapra másolva!
Márciusban tovább emelkedtek az új autók eladásai az Európai Unióban, amivel sorozatban a hetedik hónapja számoltak be bővülésről az autógyártók. Ezzel folytatódik az európai autópiac javulása, az iparág egy mély gödörből mászik ki, melynek az autógyártók befektetői is örülnek, mivel a cégek részvényei nagy pluszt szedtek össze a statisztikák után. 
Vágólapra másolva!

Márciusban tovább folytatódott az európai autópiac javulása az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint. Az idei harmadik hónapban 1 449 148 darab újautót adtak el az Európai Unióban, 10,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ezzel sorozatban a hetedik hónapja tudtak emelkedni az eladások, legutóbb ugyanis 2013 augusztusában számolt be éves visszaesésről a szervezet.

Ugyanakkor a képet árnyalja, hogy a most közzétett eladási számok az elmúlt évek második leggyengébb márciusi értékesítéseiről árulkodtak. Az ACEA 2003-as adatgyűjtése óta csak tavaly márciusban adtak el kevesebb autót, mint az előző hónapban (csak a márciusi eladási számokat figyelembe véve).

A 12 havi gördülő (tehát mindig az előző 12 hónap összegét mutató) újautó eladások 2012 novembere óta nem látott szintre emelkedtek, mivel a márciussal záruló elmúlt 12 hónapban már több mint 12,1 millió újautó talált gazdára az EU-ban. Ezzel végérvényesnek tűnik, hogy maga mögött hagyja az elmúlt évek mélyrepüléseit az iparág, és megkezdődött a lassú, de stabil és folyamatos javulása az európai autópiacnak. A 12 havi gördülő értékesítések folyamatosan növekednek tavaly augusztus óta, és nyári mélypontról fel tudtak pörögni az értékesítések.

Forrás: ACEA, Investor.hu

Az elmúlt évek lejtmenetének oka a gazdasági recesszió, a magas munkanélküliség, ami miatt egyre kevesebben engedhették meg maguknak az autóvásárlást, mivel csökkent az elkölthető jövedelmük. Az eurózónában még mindig rekordszint körül, 11,9 százalékon áll a munkanélküliségi ráta, és különösen a periféria országokban rossz a helyzet, ahol történelmi csúcson található a munkanélküliség.

Az elmúlt hónapokban viszont az európai gazdaságok megindultak a lassú javulás útján, a negyedik negyedévben 0,5 százalékkal tudott bővülni az eurózóna GDP-je az előző év azonos időszakához képest, és a gazdasági növekedés az első negyedévben tovább emelkedhetett a várakozások szerint. A fogyasztói bizalom egyre erősödik, és a perifériaországok összeomlásának veszélye is jelentősen csökkent. Az autópiac pedig ennek köszönhetően, és ezzel párhuzamosan kezd lassan magához térni.

Remekel a Ford és a Renault

A nagy autógyártók közül ismét a Renault hasított a legjobban, mivel több mint 30 százalékkal nőttek az eladásai éves alapon, nagy részben a Dacia modellek iránti kiugró keresletnek köszönhetően. A Dacia márka értékesítései közel 53 százalékkal ugrottak meg. Az utóbbi hónapokban sorozatosan a Renault teljesített a legjobban, mivel a francia autógyártó tudta növelni legnagyobb mértékben eladásait.

A Ford is hasít, a 123,5 ezres eladásai 14,6 százalékkal haladták meg a 2013 márciusi értékesítéseket. Ezzel pedig ismét lehagyta a nagy rivális General Motors-t, mely csak 7,2 százalékkal tudta növelni értékesítését. A Ford idén rálép a gázpedálra, 23 új modellt dobnak piacra világszerte, köztük számos modellt kifejezetten az európai igényekre szabnak. A stratégiának beérik a gyümölcse, és Európa mellett Amerikában és Kínában is pörögnek a Ford eladásai.

Rajtuk kívül a többi nagy autógyártó is jól teljesített, és kivétel nélkül növelni tudták eladásaikat. A legnagyobb európai autógyártó, a Volkswagen 8,6 százalékkal, a Peugeot közel 11 százalékkal, a Fiat 4,6 százalékkal emelte eladásait. A luxusautó-gyártók közül a BMW értékesítései 5,7 százalékkal, a Daimleré 5,6 százalékkal emelkedett.

Forrás: ACEA, Investor.hu

Pörögnek az eladások Magyarországon

Az országokat vizsgálva az látható, hogy Magyarországon tovább pörögtek az eladások. Itthon 6166 darab újautót adtak el a gyártók márciusban, ami közel 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az EU legnagyobb tagállamaiban szintén bővültek az eladások, és kifejezetten Nagy-Britanniában ugrottak meg az értékesítések.

Forrás: ACEA, Investor.hu

A remek eredményekre emelkedni kezdett az európai autógyártók részvényeinek árfolyama. A BMW 0,5 százalékot, a Daimler 1,3 százalékot, a Renault 1,7 százalékot, a Peugeot 1,2 százalékot erősödött, a Volkwagen viszont nem tud csatlakozni társaihoz, és tegnapi záróértékénél mozog.