Vágólapra másolva!
Alulmúlta az elemzői várakozásokat Németország legnagyobb technológiai cégének, az SAP-nek a gyorsjelentése. A gyenge számoknak pedig nem örülnek a befektetők, így a mínuszokat gyűjtik az SAP részvényei.
Vágólapra másolva!
  • Az SAP árbevétele 3,7 milliárd euróra emelkedett az első negyedévben, ami némileg elmaradt az elemzők által várt 3,8 milliárd eurós értéktől.
  • A normál működésből származó operatív profit egy év alatt 2 százalékkal, 919 millió euróra ugrott, amivel szintén csalódást okozott a szoftveróriás (várt: 975 millió euró). A vállalat szerint az eredményeket nagy mértékben rontották a devizaárfolyamok számukra kedvezőtlen mozgása, tehát az euró erősödése.
  • A cég hagyományos szoftvereinek értékesítése lassul, mivel a vállalatok részéről egyre nagyobb az igény a felhő alapú szolgáltatások iránt. Ezt támasztja alá, hogy az új szoftverek licenszeinek eladásai egy év alatt 5,2 százalékkal, 623 millió euróra esett vissza, miközben a felhő alapú szolgáltatásokra történő előfizetések 32 százalékkal ugrottak meg (221 millió euróra).
  • Emiatt az SAP is - több versenytársával együtt - egyre nagyobb energiákat fordít a felhő alapú szolgáltatások területének erősítésére. Többek között számos, ezen a területen működő céget vásárolt fel (pl. SuccessFactors, Ariba)
  • A vállalat megerősítette idei eredményvárakozásait, és 6 milliárd eurós operatív profittal számol erre az évre.
  • Az eredményekre több mint 3 százalékos zuhanással reagált az SAP árfolyama.