Nem volt jó napja a forintnak

Vágólapra másolva!
Gyengülni kezdett a forint a hét első napján, 305,5 közeléből már majdnem 308-ig gyengült az euróval szemben. Az Erste elemzője szerint akár 315 közelébe is eljuthat az EURHUF.
Vágólapra másolva!

17:05 - Forintgyengülést vár az Erste

Az Erste elemzője szerint a romló nemzetközi hangulat, az alacsony alapkamat miatt akár 315 közelébe is gyengülhet a forint a jelenlegi szintekről. A CDS kockázati felárak növekedése miatt kerülhet gyengülő pályára a forint.

A forint az euróval szemben jelenleg 307 körül mozog, egy svájci frankért pedig 252,7 forintot kell adni.

Forrás: Investor.hu

10:43 - Megcsúszott a forint

Az EURHUF árfolyama ezzel az előző héten mutatott két és fél hónapos csúcsok után látszólag visszafordult, és ismét a gyengülő pályára állt.

Forrás: Investor.hu

A forint gyengülése ezzel együtt nem számít egyedinek a nemzetközi piacokon, a főbb feltörekvő országok devizái közül a török líra, valamint az orosz rubel is hasonló, vagy még ennél is nagyobb gyengülést mutat az euróval szemben. Az orosz-ukrán feszültségek, valamint az előző héten, az amerikai piacokon látott eladói nyomás miatt alapvetően nem is jó ma a nemzetközi hangulat, így a forint gyengélkedése akár ezzel is magyarázható.

Forrás: Investor.hu