Milliárdos károk a General Motorsnál

Vágólapra másolva!
Nagyjából 1,3 milliárd dollárral csökkenti majd a General Motors első negyedéves profitját a tömeges visszahívásokhoz kapcsolódó költségek. Ezzel pedig négy év után először akár veszteséges negyedévet is produkálhat.
Vágólapra másolva!
  • A General Motors számításai szerint nagyjából 1,3 milliárd dolláros negatív hatása lesz az elmúlt időszak tömeges autó visszahívásokhoz kapcsolódó költségeknek.
  • Így pedig négy év után először lehet ismét vesztesége az autógyártónak az első negyedévben. Legutóbb 2009 negyedik negyedévében számolt be veszteségről az amerikai autógyártó. A cég április 24-én teszi közzé majd első negyedéves adatait, amiben egyébként erős működési eredményre számít a menedzsment.
  • Ebben az 1,3 milliárd dollárban ráadásul még nincs is benne az a 400 millió dolláros negatív hatás, amit a cég korábban bejelentett venezuelai devizaleértékeléshez kapcsolódnak.
  • Egyébként a cégtől már korábban jelezték, hogy az első negyedévtől visszafogottabb eredményeket várnak éppen a devizahatások miatt, viszont a második negyedévtől szép növekedést prognosztizálnak. (A müködési eredményekben nincsenek benne például a devizamozgások hatásai.)
  • A GM azt is bejelentette még csütörtökön, hogy két mérnökét is fizetett szabadságra küldte a gyújtáskapcsolók problémáihoz kapcsolódó szerepük miatt. Az autógyártónak összesen 2,6 millió darab kocsit kellett visszahívnia.
  • A GM árfolyama meglehetősen vészterhes időket élt meg eddig idén, hiszen január elejétől közel 20 százalékot zuhant.
Forrás: Investor.hu