Kínában a Fordra esküsznek

Ford
Vágólapra másolva!
Márciusban is folytatódott a kínai autópiac fellendülése, igaz az elmúlt hónapokban tapasztalt növekedési ütem már akadozni látszik. A harc továbbra is igen éles a hazai és a külföldi gyártók között, egyelőre a csatát úgy néz ki, hogy utóbbiak nyerhetik meg, többek között a Ford és a Toyota vezérletével.
Vágólapra másolva!

Tovább szárnyal a kínai autópiac, amely az elmúlt hónapban 7,9 százalékos növekedést mutatott fel éves alapon. Ennek ellenére érdemes kiemelni, hogy a bővülés üteme január után újra az egyszámjegyű tartományba került vissza. Februárban pedig 18 százalékos növekedést mutatott be a kínai autópiac.

A kínai autógyártók szövetségének tájékoztatása szerint márciusban 1,71 millió darab személygépkocsi talált új gazdára, amivel némiképp sikerült túlszárnyalni az elemzői várakozásokban megfogalmazott 1,7 milliós értékesítési számot.

A márciusi adatokat is figyelembe véve az elmúlt 12 hónapban közel 18,4 millió autót adtak el a világ legnépesebb országában, ami közel 14 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti állapotot. A 12-havi gördülő adatok szerinti 18,4 millió darabos eladások soha nem látott mennyiségnek felelnek meg, ami alapján az mondható, hogy a világ legnagyobb autópiaca tovább dübörög.

Forrás: Investor.hu

Hasít a Ford Kínában

Március is elsősorban a külföldi autógyártókról szólt, ugyanis a helyi márkák értékesítése 2,3 százalékkal szorult vissza. A piaci részesedésük egy év alatt pedig 4,1 százalékkal, 39,3 százalékra olvadt.

Ezúttal is jól ment a Ford szekere, az amerikai autógyártó ugyanis 28 százalékos bővülést ért el, míg az egyik nagy versenytárs a General Motors csupán 7,8 százalékos növekedést mutatott fel. A japán autógyártók közül pedig a Toyota növekménye 19 százalék volt. A Fordra korábban mi is felhívtuk a figyelmet, ugyanis az idei év egyik nagy befektetési sztoriját szolgáltathatja az USA autóiparának egyik leghíresebb szereplője.

A kínai autógyártók szövetsége idén egyébként 8-10 százalékos növekedéssel számol az autóértékesítések terén a tavaly elért 13,9 százalékos expanzióval szemben. A szövetség szerint az idei értékesítést mintegy 500 ezer darabbal fűtheti, hogy egyes félelmek szerint több városban is korlátozásokat vezethetnek be a kiadott engedélyekkel kapcsolatban. Emiatt pedig a vásárlók előrehozhatják vásárlásaikat, ami a következő hónapokban tovább pörgetheti az eladásokat.

Érdemes kimelmi, hogy Kína mellett más piacokra is érdemes lehet odafigyelni, ugyanis Európában és az USA-ban is igen szépen alakulnak az autóeladások a friss adatok szerint.

Ford Focus Electric Forrás: Ford