Jönnek a Google okosszemüvegei

Vágólapra másolva!
Jövő héttől egy limitált mennyiségben megrendelhetőek lesznek a Google okosszemüvegei, melyre online lehet majd leadni a rendelést. A vásárlóknak elsősorban a tesztelés lesz a feladatuk, és visszajelzéseket kell majd adniuk az eszközről - írja a Reuters. 
Vágólapra másolva!
  • A Google a jövő héten megkezdi a Google Glass-ek értékesítését, és április 15-étől már az amerikai nagyközönség is adhat le majd rendeléseket az okosszemüvegekre online. Az eszközök ára 1500 dollárról fog indulni.
  • Kezdetben egy rövid ideig csak azoknak lesznek elérhetőek a szemüvegek, akik részt kívánnak venni a cég Glass Explorer elnevezésű programjában. A résztvevők tesztelhetik a Google okosszemüvegét, és cserébe visszajelzéseket kell majd adniuk az eszközről.
  • A Google néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy megállapodást kötött az Oakley és Ray-Ban napszemüvegek gyártójával, így az olasz cég is részt vesz a Google Glass-ek fejlesztésében és új design-jának kialakításában.
Forrás: Google
  • A kedvező hír ellenére a Google részvényein is nagyot ütöttek tegnap, mivel a cég papírjai sem tudták kivonni magukat a technológiai szektorra helyeződő nagy eladói nyomás alól. A Google 3,6 százalékot zuhant tegnap.