Egyre inkább sodorják a cigarettát a magyarok

Vágólapra másolva!
Tavaly erőteljesen csökkent a cigarettaeladásból származó jövedékiadó-bevétel. A sodrós termékek már csaknem a piac felét teszik ki.
Vágólapra másolva!

Átalakulóban a hazai cigarettapiac, írja a Napi Gazdaság. A 10 százalékos kötelező árrés bevezetése után csökkent az alsó és felső kategória közötti árkülönbség, ráadásul a sodrós termékek piaci részesedése is egyre nagyobb Ez némi kormányzati fejtörést is okoz, hiszen a termék eladásából származó adóbevétel jóval alacsonyabb, mint a cigarettáéból. Ám tavaly nem nyúltak a jövedéki adóhoz, amivel tompítható lett volna a bevételkiesés.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2013-ban a teljes piac 47 százalékát a sodrós dohány eladása tette ki. A NAV szerint a teljes magyar legális fogyasztás tavaly 17,2 milliárd szál volt, szemben a 2012-es 18,1 milliárddal. Az adóhivatal azt is megállapította, hogy a 2013 elején mért 5,8 százalékos feketepiac 11,8 százalékra ugrása a mennyiséget tekintve nem jelent duplázódást. Tavaly az év elején az 5,8 százalékos feketézés 650 millió szál volt, míg az év végére ez 1080 millió szálra nőtt, vagyis mennyiségben nem nőtt a kétszeresére. Ebből persze kitűnik, hogy a feketepiaccal számolva a teljes magyar cigarettafogyasztás továbbra is bőven 18 milliárd szál felett van.

A NAV szerint tavaly 311,6 milliárd forint bevétele volt az államnak a dohánygyártmányokból, amihez 113,4 milliárd forint áfa párosult. Tavalyelőtt 344,7 milliárd forint jövedéki adó mellé 121,2 milliárd forint áfa érkezett. A két év különbsége 40,9 milliárd forint, ennyivel kisebb volt az állam bevétele tavaly 2012-höz képest. Idén januárban volt némi növekedés az áfában és a jövedéki adóban, de a február ismét nagyon mínuszos, ami azt vetíti előre, hogy a legális cigarettapiac fogyatkozása tovább tarthat.