Büntetik a nagybankot a rossz jelentés miatt

Vágólapra másolva!
2,2 százalékos mínuszban forog a piacnyitás előtt a JP Morgan részvénye. Az amerikai bank bevétel és profit soron is csalódást okozott. A társaság ugyanakkor 38 centről 40 centre emeli a negyedéves osztalékfizetés nagyságát.
Vágólapra másolva!
  • 1,28 dolláros EPS-t és 23,86 milliárd dolláros bevételt ért el a JP Morgan az első negyedév során. A társaság egyik soron sem tudta hozni az elemzői konszenzusban szereplő szintet, előbbi esetében 1,38 dollár, utóbbinál 24,5 milliárd dollár volt az elvárás.
  • A befektetők számára fontos, hogy a bank 38 centről 40 centre emeli a negyedéves részvényenkénti osztalék nagyságát.
  • Indítanak egy 6,5 milliárd dolláros részvény visszavásárlást is, amit korábban a Fed már jóváhagyott.
  • A Basel III előírásoknak megfelelően számolt Tier-1 ráta 9,5 százalék volt a negyedév végén a JP Morgannél.
  • 850 millió dolláros céltartalékolást hajtott végre a bank, az elemzők csak 701 millió dollárt vártak.
  • A kereskedési bevételek és a jelzáloghoz kapcsolódó bevételek is csökkentek a banknál.
  • A részvény 2,2 százalékos mínuszban nyithat.