Vágólapra másolva!
Folyamatosan hezitáltak ma a befektetők Európában, így nem tudott kialakulni egységes irány a börzéken. Itthon is hasonló volt a helyzet, A BUX végül kisebb mínusszal fejezte be a napot.
Vágólapra másolva!
  • A magyar parketten végül a Richter (4009 forint) és a Magyar Telekom (305 forint) zárt pluszban a blue-chipek közül, ellenben az OTP (4440 forint) és a Mol (13 150 forint) csökkenéssel tért nyugovóra.
  • A kispapírok közül az ANY Biztonsági Nyomda végül 4,5 százalékot zuhant (772 forint), miután ma már osztalékszelvény nélkül forogtak a részvények. Az ELMŰ közel nyolc százalékkal menetelt (13 700 forint), míg az ÉMÁSZ 4 százalékkal emelkedett (13 400 forint).
  • A forint is nagyobb utat járt be ma, előbb 306 közelébe ért az euróval szembeni árfolyama, míg késő délután 305 közelében ingadozik már az EURHUF jegyzés.
  • Nyugat-Európában előbb emelkedéssel kezdtek a piacok, majd késő délelőtt jött egy korrekció, és mínuszba váltottak. Majd kora délután újfent emelkedni kezdtek, de zárás felé haladva ismét a vörös szín az úr a legtöbb parketten.
  • Kitűnt a tömegből a luxustáskáiról híres francia LVMH, amely jó növekedési számainak köszönhetően 3-4 százalékos pluszban mozgott folyamatosan.
  • Amerikában is kisebb korrekció látszik a tegnapi felpattanás után, ismét a Nasdaq kapja a legnagyobbat, jelenleg 1,5 százalékos mínuszban jár.
  • Nem segített a hangulaton az sem, hogy 300 ezer főre esett vissza a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma az USA-ban a múlt héten. Pedig ez közel hétéves mélypontnak felelt meg (várt: 320 ezer).
  • Nem áll jól az eBay szénája sem, miután Carl Icahn milliádos tőzsdecápa fegyverszünetet kötött a társaság vezetésével. A részvény árfolyama két százalék körüli mínuszban jár.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu