Párizs is támogatja a forradalmat

Vágólapra másolva!
A távközlési cégek vezetői mellett immáron a politikai elit is kiáll az európai telekomszektor konszlidációja mellett, legalábbis Franciaországban. Az idei év akár vízválasztó is lehet az iparág számára, ha a hatóságok jóváhagyják a német gigafúziót.
Vágólapra másolva!
  • Felvásárlásokra, illetve vállalati összeolvadásokra ösztönözné távközlési cégeit Franciaország – jelentette ki Arnaud Montebourg francia gazdasági miniszter az országgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottságának ülésén. Ennek első lépéseként a piacvezető Orange-ot máris fel is kérték, hogy ha lehetősége adódik rá, akkor lépjen szövetségre más európai szolgáltatókkal.
  • Montebourg elmondása szerint a konszolidáció nem csak Franciaországban, hanem egész Európában szükségszerű, aminek érdekében mindent szeretne megtenni a francia kormány.
  • Az SFR tranzakció megvitatása mellett szóba került a harmadik, és negyedik számú francia mobilszolgáltató jövője is. A gazdasági miniszter szerint ugyanis kérdéses, hogy mi lesz a Bouygues Telecommal és az Iliaddal, ha nem egyesülnek. Persze azt is hozzátette, hogy egyelőre nincs tervben a két szolgáltató egyesülése.
  • A francia gazdasági miniszter kijelentéséből jól látszik, hogy már nem csak vállalati, hanem kormányzati oldalról is egyre nagyobb a támogatottsága az európai távközlési szektor konszolidációjának.
  • A vezető távközlési cégek nemrégiben levélben fordultak már ezügyben az unióhoz. Az idei év várhatóan vízválasztó lesz az iparág számára, sokak szerint a nagy áttörést Telefónica Deutschland és az E-Plus (holland KPN leánya) összeolvadása hozhatná meg, aminek révén a legnagyobb német mobilszolgáltató születhetne meg.
  • A sztoriról az alábbi elemzésünkben bővebben is olvashat.