Bezár a Samsung gödi üzeme

Vágólapra másolva!
A Samsung gödi üzeme, amely most bezár, a legnagyobb olyan európai tévégyár volt, ahol katódsugárcsöves készülékeket gyártottak – írja a Hvg.hu. Legalább százan veszítik el a munkájukat.
Vágólapra másolva!

Lehúzza a rolót a 2010-ben még százmilliárd forint feletti, 2012-ben 76 milliárd forint árbevételt összehozó Samsung SDI Magyarország Zrt. – írja a Hvg.hu. A második legnagyobb magyarországi Samsung-vállalat színestelevízió-képcsövet, plazmatévépaneleket és mobiltelefon-kijelzőket gyártott. Kifogyott alóla a piac.

A társaságot végelszámolják, erről a közleményt a múlt héten tették közzé.

A gyár Gödön van, és Európa egyik legnagyobb katódsugárcsőgyárává vált a folyamatos bővítések révén. 2010-ben közel 3,8, egy évvel később 4,2 milliárd forint adózott eredményt ért el a cég. A foglalkoztatottak létszámáról ellentmondásos információk vannak, de az biztos, hogy legalább száz embernek adott munkát a most bezárásra ítélt üzem.

A Samsung SDI Magyarország Zrt. a Magyarországon működő Samsung-cégek között a Jászfényszarun működő, 2012-ben 713 milliárd forint árbevételt elérő Samsung Electronics Magyar Zrt. – amelynek beszállítója a Samsung SDI – mögött a második legnagyobb társaság.