Nem mostanában jöhet az európai QE

Vágólapra másolva!
Ma két európai jegybankár beszélt a Mario Draghi által pénteken meglebegtetett, lehetséges eszközvásárlási programról. Ewald Nowotny és Yves Mersch hasonló véleményen van, és szerintük nem várható egyhamar, hogy az EKB mostanában elindítana egy QE programot. 
Vágólapra másolva!

Ma újabb európai jegybankárok erősítették meg, hogy az EKB esetleg valamilyen eszközvásárlási programot indíthat a következő hónapokban. Yves Mersch, az EKB igazgatósági tagja hétfőn ugyanis elmondta, hogy a jegybank az amerikai QE-hez hasonló program elindításának a lehetőségét mérlegeli, azonban kijelentette, hogy azt nem egyhamar valósíthatják meg. Mersh szerint jelenleg nincs deflációs kockázat az eurózónában, de a jegybank felkészült arra a szituációra is, ha tartós árcsökkenés következne be.

Ewald Nowotny kormányzóbizottsági tag hasonló véleményen van, szerinte az EKB-t nem sürgeti semmi a beavatkozásra. Ezen túl közölte, elsősorban magáneszközök vásárlására fókuszálhatnak a lehetséges program keretében, és ő elsősorban az eszközfedezetű értékpapírok vásárlását preferálná.

Mint ismert, Mario Draghi múltheti, kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a jegybank vizsgálja valamilyen eszközvásárlási program elindításának a lehetőségét. Ma a két jegybankár a Frankfurter Allgemeine Zeitung pénteki értesülései után mondta el véleményét, mivel a német lap megszellőztette, hogy az EKB egy ezermilliárd eurós eszközvásárlási program hatásait vizsgálja modelljeiben.

Ez nagyjából havi 80 milliárdos eszközvásárlásoknak felelne meg, ami méretében hasonló lenne az amerikai Fed QE3 programjának azóta csökkentett keretösszegéhez. Egy ekkora mértékű lazítás 0,2-0,8 százalékkal emelhetné meg a rekordalacsony szint közelében lévő inflációt. Márciusban ugyanis már csak fél százalékos volt az infláció az eurózónában, ami jócskán elmarad az EKB 2 százalékos középtávú céljától. A hatalmas méretű program pedig annak elérését, és a deflációs félelmek eloszlatását segíthetné elő, melyet a bennfentes hírek szerint egy éven belül el is indíthatna a jegybank.

Ugyanakkor egy ilyen programnak politikai és jogi akadályai is lehetnek, mivel a törvények szerint a jegybank nem finanszírozhatja a tagállamokat, amit az állampapírjaik vásárlása révén megtenne. Ezen túl felmerülhet kérdésként, hogy mely tagállamok államkötvényeit milyen arányban vásárolja, és hátrányba kerülhetnek-e ebben a tekintetben a kisebb súlyú perifériaországok.

Rekordmélyponton az olasz hozamok

A mai nyilatkozatok után az olasz ötéves és tízéves államkötvény-hozam továbbra is a pénteken ütött történelmi mélypontja körül mozog. A spanyol ötéves hozam pedig visszatért az ötéves amerikai hozam fölé, miután pénteken 2007 óta először újra megfordult alatta.

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu