Mától támogatható a dolgozók lakáshitele

hitel, lakáshitel, illusztráció
illusztrációk
Vágólapra másolva!
Hatályba lépett a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig adó- és járulékmentesen támogassák dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását.
Vágólapra másolva!

A jogszabály értelmében a munkáltató ötévente legfeljebb ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen - a fizetésén kívül - a dolgozójának azért, hogy törlessze forint vagy deviza alapú lakáshitelét. A statisztikák szerint a magyar családok átlagos adósága jelenleg 7 millió forint.

A munkaadó is segíthet a lakásvásárlásnál Fotó: Hartl Nagy Tamás

A szaktárca szerint a rendelet csak minimális adminisztrációt jelent az érintetteknek. Az adómentesség feltételeinek utólagos vizsgálatát például a munkáltatóra bízza, és részletesen tartalmazza a munkavállalói, illetve hitelintézeti kötelezettségeket is. Fontos például, hogy ha a munkáltató nem kíván a feltételek vizsgálatával foglalkozni, akkor ennek a feladatnak az elvégzését rábízhatja egy hitelintézetre is.

Az új lehetőség az árfolyamgátat, a végtörlesztést és a hitelek elengedéséhez kapcsolódó adómentességet egészíti ki, a munkáltatók akár évi egy millió forinttal is hozzájárulhatnak dolgozóik életfeltételeinek adómentes támogatásához.

A lehetőséghez a személyi jövedelemadó törvényt kellett módosítani, amit a kormány 2014. január 1-jével tett meg a most hatályba lépett miniszteri rendeletet pedig a gyakorlatban felmerülő problémákat tisztázza.

„Mivel lakásépítésre és vásárlásra már korábban is elérhető volt ez a támogatás, ezért a rendelet azon része új, amely a hiteltörlesztésre vonatkozik. Ez csak közvetve lesz hatással a piacra és várakozásaink szerint nem fog jelentős változást okozni. Azok, akik kimondottan a fizetési nehézségek miatt árulták az ingatlanukat, ha ez valóban könnyebbség nekik, most visszaléphetnek a piacról, ami a túlkínálatot csökkenteni fogja. Ez elméletben jó a piacnak, hiszen csökkenti az árakon lévő nyomást. Sajnos azonban tényleg csak elméletben, hiszen az árfolyamgátnak ugyanez lett volna a hatása, de a gyakorlatban nem volt tapasztalható a túlkínálat csökkenése." - mondja Déry Attila, Az Otthon Centrum vezető elemzője.

"Ezen kívül az is kérdéses, hogy a gyakorlatban hány munkavállaló kaphat ilyen formában juttatást a munkáltatójától, a számuk ugyanis jelentősen korlátozhatja a piacra gyakorolt hatást.”- teszi hozzá az elemző.

Fata László a cafeteriatrend.hu szakértője arra hívja fel a figyelmet, hogy a juttatás igénybevételének feltétele, hogy a lakás szobaszáma ne haladja meg a méltányolható lakásigényhez rendelt szobaszámot. Ehhez együttesen kell vizsgálni a lakás szobáinak és az ott lakóknak (jellemzően házastársak, élettársak, kiskorú gyermekek) a számát. Egy 4 fős család esetén például maximum 4 szobás lehet az a lakás, melyhez kapcsolódó hitelt adómentesen támogathatja a munkáltató.

"Ha idén kap a dolgozó támogatást a lakás célú hitelének törlesztéséhez, akkor egyes dokumentumoknak az év során, másoknak majd csak 2015. április 15-ig (munkáltató saját döntése alapján akár május 31-ig) kell rendelkezésre állniuk. Ennek megfelelően ekkor dől majd el az is, hogy a juttatás adómentes lesz, vagy éppen a 20 százalékával növelt összege jövedelemként adózik. Érdemes tehát a munkáltatónak akár korábban is gondoskodni a szükséges dokumentációról, hiszen egy év közben megszűnő munkaviszony esetén nehéz lehet ezeket utólag pótolni." - mondja Fata László