Lerázta a tél béklyóját az amerikai munkaerőpiac

Vágólapra másolva!
A vártnál kisebb mértékben, 192 ezer fővel bővült a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban márciusban, viszont az előző havi értéket fölfelé módosíttották.
Vágólapra másolva!
  • 192 ezer fővel, a várttól (200 ezer fő) picit elmaradva bővült az USA-ban a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma márciusban. Viszont az előző havi 175 ezer fős értéket fölfelé módosították, 197 ezer főre.
  • A nagyon gyenge decemberi és januári foglalkoztatottsági számokat követően most úgy tűnik, hogy tényleg lerázta a kemény tél miatti béklyót az USA munkaerőpiaca.
  • A munkanélküliségi ráta pedig növekedett 6,6 százalékról, 6,7 százalékra.
  • A hírekre a dollár kisebb gyengülésbe kezdett az euróval szemben, de a kilengés mértéke nem volt túlságosan nagy (1,3685 környékéről 1,3720 közelébe ugrott az EURUSD). A határidős amerikai tőzsdéken sem volt komoly reakció, és a nyugat-európai tőzsdéken is maradt a jó hangulat.
  • Az arany árfolyama kicsit megkergült, a közzététel előtt 1288 dollárig ment lejjebb, majd a bejelentést követően hirtelen 1302 dollárig szúrt fel. Jelenleg 1296 dollár körül ingadozik.
Forrás: Investor.hu