Vágólapra másolva!
A Mol segített ma a legtöbbet a BUX indexen, míg az OTP és a Richter kisebb korrekciót mutatott be. Nyugat-Európában nagy hullámzást lehetett látni a csütörtöki kereskedésben, amit az EKB kamatdöntése, majd Mario Draghi jegybankelnök szavai váltottak ki.
Vágólapra másolva!
  • Ma is kiváló napot produkált a Mol a budapesti tőzsdén. Az olajpapír árfolyama ma is közel 3 százalékos pluszt produkált (13 270 forint), múlt hét csütörtöki záróárához képest (11 950 forint) pedig már 11 százalékot erősödött. Ezzel pedig 4 hetes csúcsra ért, amit ma fűthetett a vártnál nagyobb osztalék bejelentése is.
  • A hazai blue-chipek közül ma még a Magyar Telekom tudott emelkedni (+1,6%, 312 forint), ellenben az OTP (-0,3%, 4335 forint) és a Richter (-0,3%, 4092 forint) gyengült.
  • Így összességében a BUX index 0,8 százalékos emelkedéssel zárt.
  • Nyugat-Európában nagyobb mozgásokat lehetett ma látni, az EKB kamatdöntő ülését követően kisebb mínuszba csúszott például a német DAX és a francia CAC40 index is.
  • Azonban Draghi sajtótájékoztatóját követően újra emelkedésnek indultak, miután az elnök megemlítette, hogy már felmerült az EKB döntéshozóinak körében is egy mennyiségi lazítás ( quantitative easing, QE) lehetősége.
  • A New Yorki tőzsdéken ellenben kisebb lecsorgás látható egyelőre, miután a heti friss munkanélküliségi segélyért folyamodók száma emelkedett, és a szolgáltató szektor beszerzési menedzserindexe (PMI) is hajszállal elmaradt a várttól.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu