Kiszállt Töröcskei a PannErgyből

Vágólapra másolva!
Április elsején eladta összes PannErgy részvényét Töröcskei István, a társaság igazgatóságának tagja. A 326 ezer darab részvénytől tőzsdén kívül 388 forintos átlagáron adott túl.
Vágólapra másolva!
  • Eladta összes, még meglévő PannErgy részvényét Töröcskei István, az igazgatóság tagja. A 326 ezer darab részvénytől 388 forintos átlagáron vált meg április elsején, ami a teljes részvénymennyiség 1,5 százaléka. A tranzakció értéke 126,4 millió forint volt, amely egyébként tőzsdén kívül köttetett.
  • Töröcskeinek így nem maradt már részesedése a vállalatban, miután tavaly februárban felszámolta részvényesi pakkját a PannErgy akkori nagytulajdonosában, a Lazarus Zrt.-ben is. A Lazarus azóta már nem is tulajdonos a cégben.
  • A Budapesti Értéktőzsde honlapján elérhető adatok szerint jelenleg a cég saját tulajdonában lévő részvények aránya a legnagyobb a közkézhányadot követően.
  • Egyébként a PannErgy árfolyama a szerdai kereskedést 1,4 százalékos mínusszal, 345 forinton zárta, míg a tőzsdén kívüli Töröcskei-tranzakció napján, kedden, 350 forinton zárt az árfolyam.
Forrás: Investor.hu