Szorul a hurok a General Motors körül

Vágólapra másolva!
További másfél millió autót kénytelen visszahívni a General Motors, ezúttal azok szervókormányával kapcsolatos problémái miatt. A cég ezzel együtt már több mint 6 millió autóját rendelte vissza rövid idő alatt, többek között a gyújtáskapcsolóval kapcsolatos hibák kijavítása érdekében, melyek a vádak szerint 13 ember halálában játszottak szerepet. Emiatt Mary Barra vezérigazgatónak vélhetően izzasztó perceket fog okozni mai képviselőházi meghallgatása. 
Vágólapra másolva!

Duzzad a botrány

Tovább mélyülnek a problémák a patinás amerikai autógyártó, a General Motors háza táján. A cég tegnap jelentette be, hogy további 1,5 millió autóját kénytelen visszahívni azok szervóproblémái miatt. A GM járműveinél nem csak a szervókormánnyal van probléma, a gyújtáskapcsolók meghibásodása miatt összesen 2,6 millió járművet hívtak már vissza, melyek számát épp a napokban emelték meg közel egymillióval.

Ezzel már összesen 6,3 millió járművének visszahívását jelentette be a társaság a különböző problémák miatt. Ez értelemszerűen komoly presztízsveszteséget jelent a vállalatnak.

A lépéseknek komoly költségei is vannak, a GM-nek már 750 millió dollárjába fog kerülni a különböző problémák kijavítása. Ez több mint kétszerese a korábban becsült összegnek, mely így jelentős nyomás alá helyezheti az aktuális negyedévi eredményeket is.

A fentiek miatt meglehetősen izzasztó percekre készülhet majd Mary Barra vezérigazgató mai képviselőházi meghallgatásán. Barrát többek között arról fogják kérdezni, hogy a GM pontosan miért állította le a Chevrolet Cobalt gépkocsiknál feltárt gyújtásproblémák kijavítását még 2005-ben, miközben akkor már tisztában voltak a hibákkal. Ezek a problémák 13 ember halálát okozták közvetetten az elmúlt években.

A hatósági vizsgálatok során előkerült dokumentumok szerint a javítás magas költségei miatt döntött úgy a cég több évvel ezelőtt, hogy leállítja a javításokat. Ha ez valóban így volt, a Képviselőház vélhetően számos kemény kérdést fog feltenni ma Barrának ezzel kapcsolatban. Ezen túl az is tisztázásra vár, hogy a GM miért döntött úgy 2002-ben, hogy legyártatja a Delphi Automotive-val a problémás gyújtáskapcsolókat, miközben azok nem feleltek meg a vállalat saját előírásainak sem.

A nemrégiben kinevezett vezérigazgató előzetesen nyilvánosságra hozott beszédéből kiderült, hogy Barrának nincs információja arról, hogy miért telt tíz évbe a gyújtási problémák nyilvánosságra hozása és az autók visszahívása, de mindent meg fognak tenni ennek kiderítésére. A GM szóvívője ezen túl közölte, a hibás szervókormányokat ingyen fogják kicserélni, valamint visszafizetik a javítás költségeit azoknak, akik saját zsebből állták a javításokat.

Barrán kívül az Amerikai Közlekedésbiztonsági Hatóság vezetőjét is falhoz állíthatják ma, mivel a vádak szerint a szervezet tisztában volt a gépkocsik gyújtási hibáival, mégis zöld utat adott azok értékesítésének. A döntéshozók további kérdéseket tehetnek fel annak tisztázására, hogy az amerikai kormánynak vajon van-e bármilyen szerepe az ügyben. Mint ismert, tavaly decemberig az állam volt a GM egyik legnagyobb tulajdonosa.

A dagadó botrány komoly problémát jelent a General Motorsnak, mivel amiatt jelentősen visszaeshetnek a cég autóértékesítései. A vásárlók ugyanis kétségbe vonhatják a vállalat autóinak biztonságosságát, és feltehetik magukban azt a kérdést, hogy a GM miért nem javította ki a halálhoz vezető problémákat, miközben tisztában volt az autóinak hibáival.

A GM-mel kapcsolatban nemrégiben látott napvilágot egy újabb, nem éppen kedvező hír, nevezetesen, hogy a társaságnak el kell halasztania márciusi értékesítési számainak nyilvánosságra hozását bizonyos rendszerproblémák miatt.

Fontos szintnél a részvény

A General Motors befektetői sem díjazzák a duzzadó botrányt, a cég részvényei nagyjából 20 százalékot zuhantak az elmúlt három hónapban, amivel az árfolyam messze eltávolodott történelmi csúcsától. A napi grafikonon egy fej-váll alakzat rajzolódott ki, melynek nyakvonala a 34 dolláros szintnél található. A részvény ennél a szintnél mozog, mely kulcsfontosságúnak számít, mivel ha ezt letöri, az további esést vetítene előre. Ebben az esetben az alakzatból számítható célár szerint a fej magasságának megfelelő méretű (nyolc dolláros) zuhanás következhet be, ami közel 24 százalékos mélyrepülésnek felelne meg.

Forrás: Tradingview.com, Investor.hu