A jó adatok sem segítenek a tőzsdének

Vágólapra másolva!
Hiába sikerültek a vártnál jobban a mai amerikai makroadatok, ez sem tudja csillapítani az eladói nyomást a piacokon, ami még a hétvégi ukrajnai események és az orosz lépések miatt került felszínre.
Vágólapra másolva!
  • A feldolgozóipari ISM index 53,2 pontra emelkedett a januári 51,3 pontról, ráadásul az 52,4 pontos várakozásokat is szépen meghaladta.
  • Nem sokkal ezelőtt érkezett a Markit feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe, ami 57,1 pont lett februárban, ugyancsak meghaladva az 56,7 pontos várakozásokat.
  • Fél3-kor pedig a személyes jövedelme és kiadások láttak napvilágot. Előbbi 0,3, utóbbi pedig 0,4 százalékkal nőtt januárban, túlszárnyalva a 0,2-0,1 százalékos várakozásokat.
  • A kedvezőbb makroadatokra a piacok kisebb emelkedéssel reagáltak, 0,6 százalékos mínuszból 0,5 százalékig jött vissza az S&P 500, ám nem sokkal ezt követően ismét eladói nyomás látható.