Pattanni próbál a budapesti börze

Vágólapra másolva!
Minden magyar blue-chip emelkedéssel kezdete meg a pénteki kereskedést a tegnapi nagy zuhanás után, míg Nyugat-Európában egyelőre csak kisebb elmozdulást lehet látni az érkező fontos makroadatok előtt.
Vágólapra másolva!
  • Az OTP plusszal (+1,4%, 3969 forint) próbálja korrigálni a tegnapi nagy zuhanását, de a többi magyar blue-chip is hasonlóan a zöld tartományban kezdett nyitás után. Mol: +0,9% (13 080 forint), Richter: +0,6% (3925 forint), Magyar Telekom +0,3% (326 forint).
  • Az Erste 6,6 százalékos mínuszba zuhant a vártnál gyengébb gyorsjelentése után, ami a Raiffeisent is hátráltatja és 1 százalékos mínuszba húzza.
  • Nyugat-Európában egyelőre nem láthatunk nagy mozgás pár pontos elmozdulások vannak a negatív és a pozitzív tartományba is. A német DAX és a francia CAC40 kicsi pluszban, ellenben a FTSE100 minimális mínusz kezdett.
  • A később érkező makroadatok (eurózóna munkanélküliség és infláció) még kiválthatnak nagyobb mozgásokat, de vélhetően fontosabb lesz az amerikai GDP második olvasatának bejelentése délután fél háromkor.
  • A forint 310,5 környékén kezdte a napot az euróval szemben, azok után, hogy tegnap késő este egészen 310 alá is bemerészkedett az enyhülő nemzetközi hangulatban.