Vágólapra másolva!
Valóságos menekülés bontakozott ki az Erste részvények piacán, miután a gyorsjelentés, illetve a menedzsment idei prognózisai igencsak kiábrándították a befektetőket. Az árfolyam hatalmas réssel nyitott és már 10 százalék feletti zuhanásban van. 
Vágólapra másolva!

Miért zuhant ekkorát az árfolyam?

  • Egyrészt a gyorsjelentésben többségében voltak a negatív üzenetek, ami már megadta a negatív alaphangot.
  • Erre rátett jópár lapáttal a mendzsment az idei évre megfogalmazott várakozásaival, gyakorlatilag egy jókora profit figyelmeztetést kaptak nyakukba a részvényesek.
  • Idén 3,1 milliárd euró körüli működési eredményt prognosztizál a bank, miközben az elemzők 3,4 milliárdra számítottak. Sajnos a kockázati költségek 1,7 milliárd eurósra jelzett idei értéke sem nyerte el a piac tetszését, hiszen a várakozás sokkal alacsonyabb, 1,4 milliár eurós kiadásra vonatkozott.
  • Ezek után persze talán nem merész kijelentés, hogy az elemzői eredményvárakozások várhatóan nagyot zuhannak a következő napokban, a Macquire elemzője például azonnal tartásra minősítette le a részvényeket.
  • Az valószínűleg csak hab a tortán, hogy az Erste bár leánybankon keresztül nincs jelen Ukrajnában (azt pont időben eladta), úgynevezett határon átnyúló hiteleken keresztül összesen 435 millió eurós kitettsége mégis van.
  • Persze a bank nyugtatott az elemzői tájékoztatóján, hogy jelenleg nem félnek a hitelminőség romlása miatt, azért ez a mostani helyzetben lehet, hogy nem tudja elérni a kívánt hatást.
Az Erste árfolyama (EUR) Forrás: Bloomberg, Investor.hu