Rohamra számít a Budapest Airport

Vágólapra másolva!
Részben a szép számú fapados lehetőségnek, részben a Magyarországról megjelenő közösségi recenzióknak, ezzel összefüggésben a hátizsákos korosztály heves érdeklődésének köszönhetően 2014-ben félmillióval több turistára számít a Liszt Ferenc repülőtér, mint tavaly, vagy tavalyelőtt, derül ki az Avis közleményéből.
Vágólapra másolva!

Bár egyre jobb állapotban van a belföldi turizmus, a szállodaipar profitjának kétharmada külföldi vendégek nálunk eltöltött éjszakáiból származik. Az idén nagyobb támogatáshoz jutó Tavaszi Fesztivál kifejezetten csalogató a fővárosba látogató külföldieknek, míg vidéken nagyon megy a gyógyturizmus, így Hévíz vagy Bükfürdő szállodái hoznak szép számokat. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy bár az elmúlt években emelkedtek valamelyest az árak, Magyarországra még mindig olcsó célpontként tekintenek, ami nem kifejezetten pozitívan hat az ügyfélkörre.

Az úgynevezett „hátizsákos” korosztálytól a legkevésbé várható, hogy bérelt autóval járják be hazánk nevezetességeit, vagy ha mégis, garantáltan kis típusok iránt érdeklődnek majd. Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője elmondta, hogy erre is felkészültek: „Jelenleg a flották megfelelő kisautó aránya lehet a sikeresség egyik kulcsa. Az Avis felkészült a megváltozott igényekre és növelte a kisebb járművei számát, így 50 százalékkal tudta javítani ebben a kategóriában a rendelkezésre állását a tavalyi évhez képest. Üzemeltetés szempontjából ez annyiban előnyös, hogy nem a nagyobb autókat kell megvásárolni és olcsóbban kiadni, ez pedig eredményjavuláshoz is vezethet” – véli Haraszti Géza.