Püfölik az OTP-t

Vágólapra másolva!
Folytatja az elmúlt napok mélyrepülését az OTP, mely mai nagy esésével már a 4000 forintos szint alatt mozog.
Vágólapra másolva!

13:35 - Folytatódik a mélyrepülés

Az OTP mélyrepülése kora délután is folytatódik, a bankpapír már 4 százalék fölötti mínuszban mozog, ezzel a 3950 forintos szint is elesett. Az OTP ezzel 2012 novembere óta nem látott szintekre került, és 3900 forint környékén mozog. A forgalom is kiemelkedő a bankpapírban, már több mint 6 milliárd forint megfordult benne.

A következő fontosabb szint, ami megakaszthatja az esést, 3860 forint körül húzódik az OTP piacán.

OTP napi grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu

10:06 - Püfölik az OTP-t

  • Újra eladói nyomás alá került az OTP, mely így folytatja az elmúlt napok mélyrepülését.
  • A bankpapír 2,7 százalékot esett már, holott nyitás után még az előző napi záróértéke közelében mocorgott. A mostani eséssel ráadásul egy fontos szint, a 4000 forintos támasz esett el, mivel már az alatt mozog az árfolyam.
  • Az OTP utoljára tavaly júliusban járt 4000 forint alatt, akkor 3950 forint volt az alja az akkori esésnek.
OTP napi grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Miért ütik az OTP-t?

Mivel az OTP szemmel látható kitettséggel bír az ukrán piacon, az országban látott véres összecsapások és azok tovagyűrűző hatásai a magyar bankrészvények árfolyamára is hatást gyakorolnak. Az, hogy 4000 forint alá esett a papír, nagyban betudható az ukrán eseményeknek. Lássuk, hogy miért!

Az OTP ukrán leánybankja a csoporton belül a negyedik legnagyobb hitelállománnyal bír, az összes kihelyezett hitelnek nagyságrendileg a 9 százalékát adva, vagyis egyáltalán nem mondható elhanyagolható méretűnek a helyi kitettség. A lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív a leánybank, miközben a kihelyezett hiteleknek jelentős részét devizában folyósították.

Forrás: Investor.hu

A hrivnya igen jelentős mélyrepülése miatt a jelentős devizahitel állomány kockázatot jelenthet a bank számára, ahogy a makrogazdasági kilátások romlása (a gazdaság várható gyengélkedése miatt) is nyomás alá helyezheti a profitsort. A negatív hatás két csatornán keresztül érkezhet.

A leginkább húsbavágó a kockázati költségek várható emelkedése lehet. Ukrajnában a késedelmes hitelarány már így is 35 százalékos, ami a kedvezőtlen kilátások közepette csak tovább emelkedhet. Eközben a késedelmes hitelek fedezettsége 78 százalékos, vagyis még ha a késedelmes állomány rövid távon nem is romlana, a konzervatív megközelítés megkövetelheti a fedezettségi szint emelését, ami pótlólagos céltartalékolási költségekkel járhat.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Másrészt a makrogazdasági folyamatok romlása az eddig dinamikus hitelkiáramlást is derékba töri, vagyis a leánybank eddigi, szépnek ígérkező profitnövekedése is veszélybe kerülhet. A fogyasztási hitelezés felfuttatása miatt Ukrajna az OTP csoport egy olyan tagja volt eddig, ahol a hitelállomány a legdinamikusabbak között bővült, a tavalyi harmadik negyedévben pedig Bulgária mögött a második legprofitábilisabb egységnek számított.

Forrás: Investor.hu

Az ukrán bankok körüli nagyfokú kockázatokra a múlt heti betétesi roham is jól rávilágít. A Bloomberg híradása szerint egy hét alatt a betétállomány 7 százalékkal csökkent az országban, és ha ez a folyamat tovább folytatódik, az rendszerszinten jelenthet igen komoly veszélyeket.

Az ukrán eseményeket látva tehát a profitnövekedésnek a következő negyedévekben könnyen búcsút inthet a leánybank, bár az OTP részvényesek szempontjából ennél sokkal nagyobb kérdés, hogy a céltartalékolás milyen pályát járhat majd be. Pusztán az ukrán profit elvesztése ugyanis nem húsbavágó, viszont borsosabb céltartalékolási szükséglet akár jelentősebb terhet is rakhat az OTP vállára. 2009-ben például az ukrán leánybanknál tetemes (OTP szinten is látható) kockázati költségek merültek fel, igaz a válság a mostaninál sokkal felkészületlenebb állapotban érte a bankot.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az ukrán leánybankon még egy 20 milliárd forint feletti goodwillt is nyilvántart az OTP, márpedig a mostani események akár annyira is átrajzolhatják a helyi bank kilátásait, hogy ezt végül kénytelen lesz részben vagy egészben leírni. Értelemszerűen ez csak további kockázat a bank profitmutatóira nézve, nem is csoda talán, hogy az árfolyam annak ellenére is szenved, hogy P/BV alapon az OTP már az egyik legvonzóbb bank Európában.

Forrás: Investor.hu