Kijev az IMF segítségét kéri

Vágólapra másolva!
Pénzügyi segélycsomagot állítana össze az ukrán jegybank új elnöke. Bankcsődöktől is tartanak Kijevben.
Vágólapra másolva!

Ukrajna a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét kéri, mondta a jegybank két napja kinevezett elnöke. Sztepan Kubiv szerint a Nemzeti Bank megállítaná a tőke kimenekítését Ukrajnából. A pénz november óta, az erőszakba torkolló tiltakozások kezdete óta áramlik ki az országból. Kubiv - a Julija Timosenko vezette Haza párt parlamenti képviselője, Kredobank volt elnöke – szerint az IMF segítségével egy új pénzügyi segélycsomagot kell összeállítani.

A központi bank nem tervezi, hogy a következő napokban beavatkozzon a devizapiacon a hrivnya árfolyamának védelmében. Az ukrán fizetőeszköz árfolyama szerdán történelmi mélypontra, a 10,00-es szint alá süllyedt a dollárral szemben. Idén eddig 19 százalékot gyengült a hrivnya.

Bankcsődök fenyegetnek

A jegybank a betéteseket is szeretné megnyugtatni: a múlt hét óta már-már pánikszerűen veszik ki pénzüket a számláikból. Egy hét alatt a számlán tartott pénzek 7 százalékát vették ki, és ha ez így megy tovább, a pénzintézeteket fizetésképtelenek lesznek, írja a napi.hu.

Az európai unió külügyminiszterei és az ukrán hatalom, illetve az ellenzék között létrejött múlt pénteki egyezség után Ukrajna nyugati részén alábbhagyott a betétkivonás. Az ország keleti felében azonban tovább folytatódott, mert az emberek attól tartanak, hogy Kijev és Moszkva konfliktusa nem ért véget.