Soros: Hiszek az euróban!

Soros György
Vágólapra másolva!
Soros György, a világhírű magyar származású befektetési szakember változatlanul hisz az euróban. A milliárdos ezen túl egy érdekes befektetési ötletét is megosztotta a hétvégén adott interjújában. 
Vágólapra másolva!

Soros György és befektetési csapata az európai pénzügyi szektorban készül befektetni – derült ki a milliárdos által a der Spiegelnek adott interjúból. Elmondása szerint nagy pénzeket fognak csinálni abból, hogy tőkehiányos európai bankokba pumpálnak tőkét, mivel az eurózónának sürgősen a hozzá hasonló nagy magánbefektetőkre van szüksége.

A magyar származású szakember hisz a görög befektetésekben is, mivel Görögország egyre jobb állapotban van. A gazdasági kondíciók javulnak a déli országban, és most már azt kell vizsgálniuk, hogy tartósan tudnak-e profitot termelni az ottani befektetéseken. Ha ez lehetséges, akkor valószínűleg be fognak fektetni Görögországban is.

Az európai befektetésekhez szükség van az euróba és az eurózónába vetett hitre is, ami megvan a részéről.

Soros (akinek hedge fundja a világ legsikeresebb alapjává vált) ismét kritizálta Angela Merkel politikáját, mivel az eurózóna megmentésére tett német erőfeszítések csak szükségtelenül fokozták a válságot. Szerinte Németországnak sokkal jobban kellene használnia vezető szerepét, és nem csak a saját érdekeit kellene néznie, hanem a tőle függő többi országét is.

A szakember aggódik, hogy az eurózóna egy olyan hosszú stagnálással fog szembesülni, mint Japán az elmúlt 25 évben.

A két évvel ezelőtt általa szorgalmazott, az eurózóna tagállamai által közösen kibocsátott eurobondok létjogosultsága már kevésbé lenne indokolt. Ennek oka, hogy azokra akkor lett volna szükség, amikor az északi és déli országok államkötvény hozamai között a jelenleginél nagyobb volt a különbség. Az eurókötvények helyett inkább egy közös állami költségvetést kéne kialakítani az eurózónában.