Vágólapra másolva!
Számos egyszeri tétellel tarkított negyedéves jelentést tett közzé kedd hajnalban a Mol. A társaság egyszeri tételektől tisztított profit soron az elemzői konszenzust jócskán meghaladó eredményről számolt be, de számos aggasztó folyamatot fel lehet fedezni a negyedéves jelentésben. Enyhe negatív árfolyam reakcióra számítunk a beszámolót követően.
Vágólapra másolva!

Az olajiparban kiemelt figyelemmel követett egyszeri tételektől tisztított és újrabeszerzési árakkal kalkulált EBITDA 122,2 milliárd forintra emelkedett a Mol estében a negyedik negyedévben. Éves és negyedéves összehasonlításban is csökkenést jelent a teljesítmény, ugyanakkor az elemzői konszenzust több mint 9 százalékkal sikerült túlteljesítenie a cégnek.

Az egyszeri tételektől tisztított és újrabeszerzési árakkal számolt üzemi eredmény 23,1 milliárd forintra rúgott, holott az elemzők 42,5 milliárd forintos értékre számítottak, ráadásul éves és negyedéves szinten is jelentős visszaesést lehet látni. Főleg a tovább zsugorodó kitermelés, a csökkenő átlagos realizált szénhidrogén eladási árak hatottak kedvezőtlenül, de a gyenge finomítói környezet és a gáz midstream szegmensben a szabályozói változások is inkább terhet jelentettek a Mol számára.

A számos egyszeri tételtől tisztított nettó profit 84,9 milliárd forintra rúgott, ami jócskán meghaladja az elemzői várakozásokban szereplő értéket. Ugyanakkor a riportált nettó profit csak 4,9 milliárd forint volt, ami a fele az egy évvel korábbi értéknek.

Forrás: Investor.hu

Folyamatosan csökken a kitermelés

A Mol szegmensei között továbbra is a kutatás és kitermelés üzletág termeli az EBITDA legnagyobb hányadát, a negyedév során mintegy 73 százalékkal járult hozzá a csoport teljesítményéhez.
Üzemi szinten viszont negatív meglepetést okozott a divízió, csupán 32,6 milliárd forintos tisztított eredményt ért el, ami 23 százalékkal marad el a konszenzustól és 44 százalékkal az egy évvel korábbi értéktől.

Forrás: Investor.hu

A gyenge teljesítmény mögött főként a kitermelés zsugorodása áll, ami 96,9 ezer hordóra esett vissza napi szinten az előző negyedévi 101,3 ezer hordót követően. Némi vigaszt jelenthet, hogy a magyarországi és a horvátországi szárazföldi kitermelés zsugorodása 6 százalék volt, ami a Mol által kitűzött 5 százalékos céltól már nem marad el túlságosan.

A 2014-es évre a Mol napi 91-96 ezer hordós kitermelést tervez, a tavalyi napi átlagos 104 ezer hordót követően. A kurdisztáni mezőkön a szénhidrogének felszínre hozása felpöröghet, a Shaikan mező második termelőegységét márciusban helyezhetik üzembe.

2014-ben további akvizíciókat tervez a Mol – üzente Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a jelentésben. Az idei évben 1,6-1,9 milliárd dollárt készül a cég beruházásokra fordítani, aminek a nagyobbik részét az upstream szegmensben használnák fel. A kitermelés visszaesésének megállítása továbbra is fontos feladat a Mol számára.

Ezen a ponton el is érkeztünk az első egyszeri tételhez, amit a Mol a szíriai eszközök értékvesztéseként számolt el 43 milliárd forint értékben.

Forrás: Investor.hu

Romló iparági környezet húzza le a finomítói szegmens teljesítményét

Az elemzői várakozásokhoz képest nagyobb üzemi szintű veszteséget (11 milliárd forint) ért el (tisztított, újrabeszerzési árakkal számolt) a finomítói szegmens, ráadásul az előző negyedévi és a tavalyi évi nyereséghez képest jelentős a visszaesés.

A gyenge eredmény mögött a finomítói árrések 25 százalék körüli esése húzódik. Ugyanakkor a növekvő értékesítés és a működési költségek csökkenése kedvezően hatott (bár még így sem eléggé).

Forrás: Investor.hu

Több egyszeri tétel is sújtotta a szegmens negyedéves teljesítményét, összesen 51 milliárd forint értékű negatív hatást okozva. Készpénzmozgással nem járó tétel volt a horvát finomítók miatt elszámolt 27 milliárd forintos tétel, a mantovai finomító átalakítása miatt 23 milliárd forint értékben történt céltartalékolás és egyéb költség.

A Mol által 2012-ben bejelentett New Downstream Program révén 250 millió dollárral sikerült a cégnek javítania a hatékonyságát éves szinten.

Értékesítette a Mol az MMBF-et

5,5 milliárd forintos üzemi eredményt ért el a Mol gáz midstream üzletága, némileg elmaradva az elemzői várakozásoktól. Éves szinten ugyanakkor jelentős javulás látható a divízióban, főleg az alacsonyabb működési költségek miatt.

A Mol eladta az MMBF Zrt-ben lévő 72,5 százalékos részesedését, ami miatt egyrészt a gáz midstream szegmens elszámolt egy 3,2 milliárd forint értékű veszteséget (nyilvántartott tőke értéke és az értékesítési bevétel különbsége). Másrészt a szegmensek közötti átadások értékét 45,2 milliárd forinttal emelte a Mol által realizált, Szőreg mező gáztárolóvá történő átalakításából származó nyereségfeloldás. Mindkét hatást egyszeri tételként számolta el a Mol.