Vágólapra másolva!
A Mol és a Magyar Telekom nehezedik rá a BUX index mai teljesítményére, amivel alulteljesítve az európai társakat egy százalékos csökkenésben van a budapesti börze.
Vágólapra másolva!
  • A Mol 2,4 százalékos mínuszával 13 270 forinton áll, a sok egyszeri tétellel tarkított gyorsjelentése után, míg a Magyar Telekom 2,1 százalékos mínuszt hozott össze a kereskedés közepe felé haladva (árfolyama 327 forint)
  • Az OTP 0,5 (4208 forint), míg a Richter 0,2 százalékkal (3991 forint) veszi az irányt délebbre.
  • A kispapírok közül a TVK már majdnem 4,6 százalékkal esik (3720 forint), a Rába pedig 2,3 százalékkal csökken (1365 forint), ellenben az FHB közel 3 százalékos plusszal jelenleg 995 forinton áll.
  • Nyugat-Európábn korrigálnak a vezető tőzsdék, 0,4-0,7 százalékos mínuszokat lehet látni, egyedül a spanyol index tartózkodik minimális pluszban.
  • Makroadat hiányában az egyedi vállalati hírek mozgatják a piacokat, a francia Vivendi például több mint 4,5 százalékkal esik, miután több mint 9 százalékkal csökkent a profitja 2013-ban.
  • Londonban pedig a bányatársaságok szerepelnek rosszul, ahogyan a fémárak csökkenésnek indultak. A Rio TInto például 3, a BHP Billiton 1,7, míg a Glenscore Xstrata 1,6 százalékkal halad lefelé.