Bekeményített a tőzsdecápa

Vágólapra másolva!
Igen komoly vádakat fogalmazott meg, Carl Icahn milliárdos aktivista befektető az eBay-t illetően, ugyanis szerinte a cég vezetősége tudatosan rombolja a vállalat értékét. Szerinte a menedzsment tagjai közül két személy esetében is felmerül az érdekellentét gyanúja, és mint részvényes szeretné, ha a cég ezt feloldaná.
Vágólapra másolva!

Carl Icahn a milliárdos tőzsdecápa az eBay részvényeseinek írott hétfői levelében úgy fogalmazott, hogy többszörös érdekellentétet fedezett fel az eBay vezetőségének vizsgálata során, amely szerinte veszélyezteti a társaság jövőjét is. Icahn szerint Marc Andreessen és Scott Cook igazgatósági tagok háttere igencsak érdekes.

Kiosztja a vezetőséget

A részvényesi levélben Icahn nyilvánosságra hozta, hogy már 2,15 százalékra növelte részesedését az eBayben (jelenlegi árfolyammal számítva kb. 1,5 milliárd dollár). Először januárban lehetett olvasni róla, hogy Icahn bevásárolt eBay papírokból és két tagot is jelölt a cég igazgatóságába, valamint szorgalmazza a PayPal üzletágának leválasztását.

Icahn szerint amióta Andreessen az eBay vezetőségének tagja két korábbi eBay leányban is nagy részesedést szerzett, amivel igencsak megnövelte magánvagyonát. Az aktivista befektetők „keresztapja” szerint Andreessen az eBay öt versenytársába (Boku, Coinbase, Dwolla, Jumio és a Fab) – amelyekből négy közvetlen vetélytársas a PayPalnak – fektetett be és adott tanácsot számukra.

Forrás: Investor.hu

Icahn azt is felrója Andreessennek, hogy 2009 szeptemberében a Silver Lake Partners (amiben Andreessen is érdekelt volt) megvette a Skype 70 százalékát az Ebaytől, kevesebbért, mint amennyit az eBay fizetett érte korábban. Míg 18 hónappal később a Silver Lake 8,5 milliárd dollárért adta el a Skype-ot a Microsoftnak négy milliárd dollárt keresve magának. Icahn ezzel is megkérdőjelezi Andreessen lojalitását az eBayhez.

Ezzel azonban még nincs vége, ugyanis Icahn kipécézte még Andreessen egy másik befektetését is, az online piactérként működő Kyneticet. Szerinte az eBay ezt nagyon alacsony áron adta vissza a tulajdonosoknak, míg Andreessen később 150 millió dollárt fektetett bele, és később száz százalékos hozamot ért el rajta.

Az eBay vezére alszik?

Ahogyan a milliárdos befektető fogalmaz, ez már másoknak is feltűnt csak nem mertek az eBay menedzsmentje elé állni. Hozzáteszi azt is, hogy John Donahoe a cég vezérigazgatója „vagy alszik, vagy naiv, vagy ami még rosszabb szándékosan huny szemet ezek felett a részvényesi értéket romboló tevékenységek felett”.

Icahn Scott Cookkal kapcsolatban is kritikus, ugyanis Cook az egyik alapítója, és jelenleg is tagja az Inuit igazgatóságának. Az Inuit Go-Payment szolgáltatása pedig a PayPal közvetlen versenytárs szolgáltatása volt korábban.

Carl Icahn Forrás: Business Insider

Az eBay még 2002-ben vette meg a PayPalt, és amikor Icahn az online fizetési üzletág leválasztását pendítette meg idén januárban a cég vezetősége kiállt amellett, hogy a PayPalnak az eBay berkein belül kell maradnia.

Ráadásul az eBay még abba is belement, hogy nem vesz fel embereket az Inuittól, hogy kiengesztelje Cookot, amiét az kifogásolta az eBay felvételi gyakorlatát, írja Icahn egy Igazságügyi minisztériumi levélre hivatkozva. Lehet, hogy Mr. Cook fél egy különálló PayPaltól, mert az veszélyeztethetné a saját maga által alapított céget (az Inuitot)?” – teszi fel a kérdést Icahn.

Icahn közelmúltja

Az aktivisták keresztapja egyébként épp a közelmúltban zsákolt be egy vastag profitot a Forest felvásárlásán. Akkor Icahn úgy fogalmazott, hogy ez egy újabb bizonyítéka az aktivista befektetési filozófia létjogosultságára.

Egyébként Icahn az Apple-nél is nagy hadjáratba kezdett, hogy a cég indítson egy komolyabb részvény visszavásárlási programot a tulajdonosok értékének növelésére. Az Apple később be is jelentette, hogy két hét alatt 14 milliárd dollárnyi saját részvényt vásárolt vissza. A Dell esetében azonban már nem volt ennyire sikeres a tőzsdecápa és alulmaradt a felvásárlási csatában.

A hírre, hogy Icahn tovább növelte részesedését, és a részvényesi levelében írtakra az eBay árfolyama több mint három százalékos pluszba lendült a hétfői kereskedésben.

Az eBay árfolyama (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu