Nagyot mentek a japánok

Vágólapra másolva!
Kisebb gyengülésen ment keresztül a japán jen a dollárral szemben, így a Nikkei remek formában zárta a mai kereskedést.
Vágólapra másolva!
  • 2,9 százalékkal tudott emelkedni a japán tőzsdeindex, amit elsősorban az exportáló vállalatok húztak felfelé.
  • A japán, és többi ázsiai piac jó szereplésében a vártnál erősebb makroadat érkezett tegnap délután az USA-ból. A Markit Economics által készített előzetes amerikai gyáripari aktivitás 56,7 pontot mutatott, a várt 53,6 pont helyett.
  • Az ázsiai piacok ezzel 0,5-2,9 százalékos emelkedésekkel zárták a napot, egyedül a kínai Shanghai Composite lógott ki a sorból 1,4 százalékos mínuszával.
  • Ráadásul tegnap amerikában is igen jó hangulatban zajlott a kereskedés, 0,6-0,7 százalékos nyerők születtek a főbb indexek esetében. Az egyedi vállalati sztorik közül pedig a Tesla, vagy éppen a Facebook tartotta lázban a befektetőket.
  • A jó hangulatban ma reggel az európai részvények is emelkedéssel nyinthatnak, 0,3 százalékos pluszok jöhetnek 9 órakor a nagyobb piacokon.
  • Sajnálatos eseménysorozatnak lehetünk ugyanakkor tanúi Ukrajnában, ami a pénzügyi szereplőket sem érintheti semlegesen. A Standard & Poors tegnap leminősítette az országot. és a korábbi CCC+ helyett CCC besorolást adott az ország adósságállományának. Ráadásul továbbra is negatív kilátásokat fogalmaz meg a hitelminősítő. Ahogyan az S&P fogalmaz, Ukrajna csődveszélyben van.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu