Kilőtt a Rába nyitáskor

Vágólapra másolva!
1 400 forintnál jár ma reggel nyitás után a Rába árfolyama a gyorsjelentés után, ez öt és fél éves csúcsnak felel meg.
Vágólapra másolva!
  • Ráadásul a Rábában már 35 millió forint feletti forgalom látható, amivel csak az OTP előzi meg, ráadásul a 180 napos átlagos 14 millió forintos forgalmát is jócskán meghaladja.
  • A többi nagyobb papír közül a Mol számít még erősnek, 1 százalékos pluszban jűr, míg az OTP és a Magyar Telekom részvények egyelőre stagnálást mutatnak.
  • A forint árfolyama 311 alatt jár az euróval szemben, így sikerült erősödni a tegnapi 314,5 közeléből.
  • A nyugat-európai piacokon is jó ma a hangulat az ázsiai piacok jó teljesítménye után, valamennyi fontosabb index emelekdésben található.