Besült a Google ördögi terve

Vágólapra másolva!
Hiába próbálkozott a Google vezérigaztója, Larry Page a Whatsapp felvásárlásával, ahogy a héten kiderült, végül mégis a Facebook ajánlatát fogadták el.
Vágólapra másolva!
  • Pedig ahogyan a The Information is beszámol róla, Page még a hivatalos, 19 milliárd dolláros vételárnál magasabbat is hajlandó lett volna fizetni.
  • A WhatsApp azonban nem fogadta el ezt, mondván a Google csak azért licitál a vállalatra, hogy az semmiképpen se kerülön a Facebook kezei közé.
  • Pedig Larry Page állítólag azért küzdött, hogy a WhatsApp maradjon független, és ne térjen rá a Facebook által kijelölt útra. Ahogyan Page is fogalmazott levelében: A Facebook részeként vajmi kevés beleszólása lesz a WhatsAppnak a dolgok alakulásába."
  • A WhatsApp viszont végül mégis a Facebook 19 milliárd dolláros ajánlatát fogadta el, ahogyan arról már be is számoltunk hétközben.