Nem dübörögnek a harckocsik

Vágólapra másolva!
Irgalmatlanul megütötték Európa legnagyobb hadászati gépeket gyártó cégét. A brit BAE Systems árfolyama több mint 10 százalékkal szakadt be, miután a cég jelentősen alacsonyabb nyereséget vár az idei évre.
Vágólapra másolva!

A 2008-as válság óta nem látott mélyrepülésbe kezdett a hadászati repülőgépeket és harckocsikat is gyártó BAE Systems árfolyama a londoni tőzsdén, miután a cég gyakorlatilag profit warningot közölt. A 2013-as egyszeri tételek kedvező hatásai után idén 5-10 százalékkal eshet vissza az egy részvényre jutó profit (EPS) nagysága a cég közzététele szerint.

A cég továbbra is nehéz piaci körülményekre számít, ugyanis a BAE legnagyobb piacain, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban a katonai költségvetést szűkebbre tervezik, ami igencsak érzékenyen érinti a vállalatot.

Emiatt például az USA védelmi és hadászati szektorában 15 százalékos csökkenést is elképzelhetőnek tart a cég 2014-ben. És ezt nem csak a harci repülők eladásai szenvedhetik meg, ugyanis a BAE az amerikai egység szárazföldi és más hadiipari termékeiben további 20-25 százalékos csökkenést vár az elmúlt évek zsugorodása után. Ezért lehet érdemes más piacokra is nagyobb hangsúlyt fektetni.

Forrás: Investor.hu

Ezt persze a cég is látja, például a 2013-as eredményt növelte, hogy az utolsó pillanatban sikerült megállapodni Szaúd-Arábiával 72 darab Typhoon típusú vadászgép eladásáról. A Nagy-Britannián és az USA-n kívüli bevételek 9,3 milliárd dollárt tettek ki tavaly, ami viszont még így is elmaradt a 2012-ben látott 11,2 milliárdtól. Ebből Szaúd-Arábia 6,4 milliárddal részesedett.

Forrás: BAE Systems

A cég a jövőben is szeretne még különböző gépeket eladni az országnak, azonban egyelőre konkrét üzletet nem kötöttek. Szaúd-Arábia mellett még más közel-keleti (például Bahrein, Katar vagy Kuvait) országokat is vizsgálnak export lehetőség céljából.

Minden esetre a részvény pocsék teljesítményt nyújt a londoni parketten, és jelenleg is kilenc százalék körüli mínuszban tartózkodik.

A BAE Systems árfolyama (London) Forrás: Bloomberg, Investor.hu